Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Vége a szaunázásnak – Hatalmas fürdőbezárási hullám indulhat

Nem menekül Hajdúszoboszló és Hévíz sem – állítja a Magyar Fürdőszövetség elnöke, Kántás Zoltán részletesen elmagyarázta a közeledő tragédia összetevőit, de az elkerülhetőségről is szólt. Az energiaárak emelkedése és a vendégszám visszaesése miatt akár a magyarországi fürdők fele is bezárhat ősztől a jövő év első feléig.

„Olyan népszerű helyekre is lakat kerülhet ideiglenesen, mint a hévízi, a harkányi, a hajdúszoboszlói vagy a gyulai fürdő” – mondta Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az infostart.hu érdeklődésére.

Mint ismert, a turizmus, ezen belül is a fürdőszakma rendkívül nehéz 2 éves járványidőszakon volt túl idén, és már épp kilábalt volna a válságból, amikor a háború Ukrajnában kitört, az energiaárak pedig elszabadultak.

„Amellett, hogy megnőttek az energiaárak, jelentős vendégforgalom-visszaeséssel is számolni kell”

– utalt Kántás Zoltán arra, hogy a Magyarországtól keletre fekvő országokból sokan éltek a hazánkban hozzáférhető gazdag fürdőlehetőségekkel;

az utóbbi hónapokban 20-50 százalékos volt a látogatószám-csökkenés a várthoz képest.

A költségek növekedése pedig nem áll meg, ezért Kántás Zoltán úgy véli, „jelentős kockázatot” vállal, aki tovább üzemelteti fürdőjét a korábbi módon.

2022 augusztusában, hogy tisztább legyen a kép, a fürdőszövetség kérdőíves kutatást is végzett, amiből az derült ki, hogy „nem túlzottan kecsegtető a helyzet”.

„Szeptembertől a fürdők túlnyomó többsége szükségesnek látja szolgáltatások drasztikus korlátozását, ami tovább fokozhatja a kereslet, és így a bevétel csökkenését. A felmérés azt is visszaigazolta, hogy

a fürdők harmada vagy 50 százaléka bezárásra kényszerül a következő év első feléig”

– vont mérleget.

De milyen szolgáltatásokat vonhatnak meg először?

  • Vége a szaunázásnak,

  • bizonyos élményelemeket leállítanak, korlátoznak a fürdőkben.

A fürdők üzemeltetése az idei évre közel 30 százalékkal drágult már. Ezt jelentős részben a 260 százalékkal drágult energiaár „fűti”, és azzal számolnak, nem lesz megállás, ráadásul a villamosenergia ára várakozásaik szerint a földgázéhoz fog idomulni.

Hévízi-gyógyfürdő
A Hévízi-gyógytó – MTVA/Molnár-Bernáth László

Kántás Zoltán úgy látja, ezeket a költségnövekedési elemeket lehetetlen kigazdálkodni úgy, hogy a Covid miatt az elmúlt két évben is jelentősen elmaradt a tervezett árbevétel,

az önkormányzati fenntartású létesítményekben pedig áremelésre sem volt lehetőség.

Hogy a nagyobb vagy a kisebb fürdők vannak-e inkább veszélyben, arról azt mondta, ennél fontosabb kérdés, hogy ha sorvad a fürdők színvonala, az felbecsülhetetlen károkat okoz a turizmus egészének is.

„Azok szenvednek majd leginkább, amely fürdőhelyeket a Kisfaludy Turisztikai Programban jelentős pénzből felújították. Kollégákkal való egyeztetés után úgy látjuk, veszélyben van

  • Hévíz,
  • Bük,
  • Sárvár,
  • Debrecen,
  • Hajdúszoboszló,
  • Nyíregyháza,
  • Harkány,
  • Gyula,

hogy csak a legnagyobbakat említsem, de nyilván mindenhol gőzerővel azon dolgoznak, hogy a folyamatos működés feltételeit biztosítsák” – mondta. Úgy látja, a túlélés záloga lehet, ha egy-egy helyen sikeresen váltak le a földgázról, vagy a gázra és a villamosáramra vonatkozó szerződéseik a következő évben is érvényesek.

A bezárások szerinte várhatóan átmenetiek lehetnek majd, de sokat segíthet, hogy a fürdőszövetségnek időpontja van Horváth Péterhez, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőjéhez, akihez konkrét javaslatokkal érkeznek majd.

„Ársapka alkalmazását fogjuk javasolni, ez alatt azt értjük, hogy hasonlóan a lakossággal szemben alkalmazott piaci árhoz, ezt kellene alkalmazni a fürdőszektorban is. És soha ilyen esély még nem kínálkozott a fürdők kedvezményes áfakörbe sorolására, a fürdők energetikai korszerűsítésére” – sorolta Kántás Zoltán.

infostart.hu

Címlapkép: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő / Fotó: Sóki Tamás/MTI

 

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.