Összesen 2,7 milliárd forintnyi beruházással 150 férőhelyes négycsillagos szállodát és egy 74 sátor, illetve lakókocsi befogadására képes kempinget építenek a jövő év végéig a celldömölki Vulkán fürdő szomszédságában, és újabb 700 millió forintos beruházással tovább fejlesztik a gyógy- és wellness fürdőt is – jelentették be kedden azon a sajtótájékoztatón, melynek keretében a fejlesztésekről szóló szerződéseket is aláírták.
A beruházó JUFA Ungarn Kft. az osztrák Jugend- und Familiengastenhauser Holding GmbH leányvállalata, melynek anyacége 40 szállodát és vendégházat üzemeltet Ausztriában és Németországban, a cégnek pedig határozott fejlesztési elképzelései vannak a kemenesaljai városban is – mondta Fehér László (MSZP), Celldömölk polgármestere.
Az 50 szobás négycsillagos szálloda felépítéséhez az Új Széchenyi Terv keretében a magyar állam és az Európai Unió társfinanszírozása 240 millió forintos pályázati támogatást biztosított, a kemping felépítésének költségeihez pedig ugyanebből a forrásból 95 millió forintos pályázati támogatást sikerült elnyernie a cégnek – fűzte hozzá.
A beruházás harmadik elemeként 700 millió forintos fürdőfejlesztés valósulhat meg, amelyből a hazai és az uniós támogatás 222 millió forint. A pénzből jelentősen megnövelik a jelenlegi termálvizes medencét, a kisgyermekek számára bébipancsolót alakítanak ki, a fiatalok számára pedig a fedett térből megközelíthető óriáscsúszda is felépül. Bővítik a szaunavilágot és megoldják az élménymedence napenergiával való fűtését is – sorolta.
Fehér László bejelentette azt is: a jelenleg száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő fürdő üzemeltetésére a JUFA Ungarn Kft-vel egy szindikátusi szerződés aláírásával közös céget hoznak létre, amelyben az önkormányzat 51 százalékos többségi tulajdonnal rendelkezik majd. Az új cég várhatóan évi 40 millió forint bérleti díjat fizet majd az önkormányzatnak, amely ezt a pénzt a fürdő további fejlesztésére, karbantartásra fordítja.
A fejlesztésekhez szükséges mintegy 6 hektárnyi önkormányzati területet három részletben összesen 250 millió forintért a JUFA megvásárolja, illetve a fürdő területén ráépítéssel szerezhet tulajdont – ismertette az aláírást megelőzően Farkas Gábor, a város jegyzője.
Rudolf Wiedner, a JUFA Ungarn Kft. ügyvezetője az aláírást megelőzően azt hangsúlyozta: a JUFA szállodái és vendégházai Ausztriában és Németországban évente egymillió vendéget fogadnak. Ennek egy-két százalékát szeretnék Celldömölkre csábítani, a jelenleg évi 100-110 ezer vendéget fogadó Vulkán fürdő forgalmát szeretnék évi 150-200 ezerre emelni, jelenlegi veszteséges működését pedig nyereségessé tenni.
forrás MTI