Színes programokkal készülnek a budapesti gyógyfürdők a víz világnapjára: a pénteki napot a fürdőzés mellett kiállításoknak, gyógyvízkóstolásnak, múltidézésnek és az egészségmegőrzésnek szentelik az intézmények.
A Gellért fürdő két kiállítással indítja pénteki, világnapi rendezvényét: a Divatcseppek című tárlaton hét divattervező 21 fürdőruha kreációját mutatják be, valamint kiállítást rendeznek a Gellért, a divat strandja 2012 című pályázat alkotásaiból is. A fürdő előcsarnokában ingyenes vércukorszint mérésre várják a vendégeket reggel 9 órától délután 15 óráig, az épület iránt érdeklődők pedig ingyenes idegenvezetésen vehetnek részt 11, 13 és 15 órakor. A csoportokon való részvétel regisztrációhoz kötött, ezt az info.gellert@spabudapest.hu e-mail címen lehet jelezni a szervezőknek – részletezte a BVK Holding Zrt. közleménye.
A felújított Lukács fürdő ivócsarnokában március 22-én egész nap ingyenesen lehet megkóstolni a fürdő gyógyvizét, és itt is végeznek ingyenes szűrővizsgálatokat 9 és 15 óra között. Az intézmény este salsa bemutatóval kedveskedik vendégeinek.
Az éjszakai fürdőzésről is híressé vált Rudas fürdőben a Csodás víz című fotókiállítás megnyitójával ünnepelik a világnapot. A képek megtekintése után a vendégek ellátogathatnak az Erzsébet híd lábánál található ivókúthoz, ahol ingyenes gyógyvízkóstolásra várják az egészségre szomjazókat.
Az idén 100. születésnapját ünneplő Széchenyi fürdő világnapi programját a környezetvédelemmel, egészségmegőrzéssel, gyógyítással és művészetekkel foglalkozó kiállítók gazdagítják, akik termékeik széles skálájával vonulnak fel az eseményen. A Théba Művészeti Akadémia jóvoltából péntektől vasárnapig zenei programokkal és kvízjátékkal is várják a látogatókat, valamint egész hétvégén a főváros fürdőinek világát és fürdőzési szokásait felelevenítő 30-as évekbeli archív filmekből rendeznek vetítéseket. A programok mellett pénteken a Széchenyi fürdő is ingyenes gyógyvízkóstoltatás invitálja vendégeit 14 és 16 órakor.
MTI