széchenyi fürdő szecska

Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje

Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb tíz település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt bő évtizedben – hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében.


A budapesti szálláshelyeken 2008 óta 4,6 millióval nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma, így 2019-ben már meghaladta a 10,7 millió éjszakát. A fővárosba turisztikai céllal elsősorban külföldiek érkeznek: a külföldi vendégéjszakák minden évben az összes eltöltött éjszaka közel kilenctizedét teszik ki. A gyógyfürdőikről ismert települések között Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Zalakaros, vagy Sárvár az elmúlt 12 év során töretlen népszerűségnek örvendett: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepeltek a leglátogatottabb tíz település között.

A KSH kiemelte: Budapest mellett Hévíz Magyarország egyetlen olyan települése, ahol a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2016 óta folyamatosan meghaladja az évenkénti egymilliót. A hévízi termálfürdő igencsak kedvelt az ország határain túlról érkezők körében, százvendégéjszakából mintegy 60-at minden évben a külföldi vendégek töltöttek el a település szálláshelyein.

Az északi Balaton-part ékkövének tartott Balatonfüred vendégéjszakáinak száma 2008 óta a negyedével nőtt, 2019-ben már megközelítette a 734 ezret. A város vendégforgalmában 12 évvel ezelőtt még a külföldiek domináltak, 2019-ben viszont a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák kétharmadát már a belföldi vendégek adták.

Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján vizsgálva a magyarországi települések Budapest nélküli rangsorát, a déli Balaton-part legnépszerűbb turisztikai célpontja egyértelműen Siófok. A Somogy megyei város döntően belföldi vendégforgalmának köszönhetően mind a 12 évben bekerült a legnépszerűbb hat település közé.

Az elmúlt 12 év TOP30 településének interaktív grafikonja a KSH honlapján, a www.ksh.hu/interaktiv/kersza/szallashelyek.html oldalon található.

MTI / hirado.hu

A címlapkép illusztráció (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.