Balmazújvárosi Kamilla Strandfürdő

Kormányszóvivő: A budapestiek nem mehetnek vidékre strandolni

A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet. Ám a Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, nem tanácsos vidékre utazniuk, például nem mehetnek vidékre strandolni, és továbbra sem használhatják a játszótereket.

A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton.

Fontos, hogy az idősekre továbbra is fokozottan kell vigyázni, Budapesten és Pest megyében pedig a koronavírus-fertőzöttek, illetve az elhunytak magas száma miatt maradnak a korlátozások. Így például ott továbbra sem használhatók a vendéglátó egységek kerthelységei, teraszai, és továbbra is csak az élelmiszerboltok, drogériák és gyógyszertárak működhetnek rendes nyitvatartással, a többi bolt 15 órakor bezár. Ugyanakkor vidéken hétfőtől a bevásárlóközpontok már rendes nyitvatartással működhetnek – közölte a kormányszóvivő.

A Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, nem tanácsos vidékre utazniuk, például nem mehetnek vidékre strandolni, és továbbra sem használhatják a játszótereket – tette hozzá.

Országszerte továbbra is érvényes a 65 év felettiek vásárlására fenntartott 9 és 12 óra közötti idősáv, a rendezvények pedig mindenütt tilosak augusztus 15-éig, kivéve a temetéseket, az esküvőket és az egyházi eseményeket. A lakodalom is rendezvénynek számít, ezért augusztus közepéig nem lehet megtartani – jelezte Szentkirályi Alexandra.

MTI

Fotó: Illusztráció / Balmazújvárosi Kamilla Strandfürdő

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.