A belföldi turizmus állhat hamarabb helyre a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna műsorában.
A szakértő szerint a külföldi és belföldi utazásokat egyaránt nézve legalább egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy viszonylag helyreálljon a turizmus, akkor is, ha nem lesz második hulláma a járványnak, és őszre már normalizálódik a közegészségügyi helyzet.
A belföldi turizmusnak kedvezőbbek a kilátásai, hiszen Kínában is azt látni, hogy a bezártság után az emberek szinte ellepik az idegenforgalmi nevezetességeket, a múzeumokat, a vendéglátóhelyeket – emelte ki Kiss Róbert Richárd. Hozzátette: az embereknek kevesebb lesz ugyan a pénzük, de a korábban külföldi nyaralást tervezők közül sokan inkább belföldi úticélokat választanak majd.
A szakújságíró üdvözölte a turizmust segítő kormányzati intézkedéseket. Kiemelte a cafeteria-elemek kétharmadát adó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) terheinek csökkentését: a 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adó mértéke 4 százalékra csökken, a feltölthető összeg pedig a versenyszférában 450 ezerről 800 ezer, a közszférában 200 ezerről 400 ezer forintra emelkedik. Kiss Róbert Richárd emellett fontosnak nevezte a mentesítést az idegenforgalmi adó alól, valamint a korábbi intézkedések közül a katásoknak járó kedvezményeket, amelyeket például az idegenvezetők is igénybe vehetnek. Arról is beszélt: ha a járvány miatti holtszezonban folytatódnak a fejlesztések, hamarabb indulhat majd be a szezon.
Forrás, fotó: MTI