A szórakozóhelyek, kulturális intézmények látogatása tilos vagy korlátozott, a fürdőkre ez a tiltás még nem vonatkozik. A fővárosi fürdők már lehúzták a rolót, de a vidékiek közül még több nyitva tart. Nem a vírus, hanem a vendégek elmaradása öli meg a fürdőket – írja a hvg.hu.
A vendéglátóhelyek és boltok nyitvatartását is korlátozzák a legújabb intézkedések, ezek a fürdőkre nem vonatkoznak, mégis egyre több fenntartó dönt a részleges, vagy teljes bezárás mellett. A fürdővíz leengedése mellett szól, hogy a legtöbb helyen a vendégek száma olyan minimálisra csökkent, hogy nem éri meg működtetni a rendszert.
Budapest után Kecskeméten és Miskolcon is bezártak a fürdők, Makón a Hagymatikum is lehúzta a rolót, pedig éppen tavaly zárták az első olyan évet, amikor önjáróvá vált a milliárdokat felemésztő beruházás. A Gyulai Várfürdő csak bizonyos részlegeit szünetelteti, a szegedi Anna Fürdőben a vasárnapi bejelentés szerint még azokat fogadják, akiknek a kezelését az OEP finanszírozza. A szintén szegedi Napfényfürdő, amely tavalyelőtt került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, még hirdeti magát, a központi számon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem tervezik egyelőre a bezárást. Győrben is várják még a vendégeket, igaz, hogy rövidebb ideig lehet mártózni.
Mint a termalfurdok.com is megírta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ február 27-én kiadott egy állásfoglalást, amelyben leírják, hogy a fürdővízben használt klór valamilyen formáját használhatják, ezt a NNK engedélyezi. A koronavírusról szólva pedig az áll a tájékoztatóban, hogy a vizsgálatok szerint 0,2-0,5 mg/l szabad klór jelenlétében szinte pillanatszerűen inaktiválódnak, így a megfelelően üzemeltetett medencékben életképes vírusok jelenlétével nem kell számolni. Az uszodai vizek klórozása során használt klór mennyisége tehát elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő koronavírust elpusztítsa.
Igaz, hogy az állásfoglalás már közel egy hónapja készült, nyilván annak megállapításai nem változtak, de az intézkedések sora mégis felülírta azt. A fürdők vendégei elsősorban az idősebb korosztályból kerülnek ki, és sokan érkeztek külföldről is, ők maradtak el az utóbbi hetekben. Ez a tény pusztán elegendő arra, hogy egy fürdőkomplexumot már drágább üzemeltetni, mintsem bezárni.
A teljes cikk ITT olvasható
Fotó: MTI – Balázs Attila