Tusnádfürdő az egyik legismertebb erdélyi üdülő és gyógyhely, népszerűségben egyedül Szováta előzi meg. A kisváros természeti adottságok mellett történelmi emlékekben is gazdag. A környék közelében találhatóak Erdély legnevesebb látnivalói, mint a Szent Anna-tó, a Mohos-tőzegláp, és a gyógyító hatású Torjai Büdös-barlang. A településen a wellness létesítmények kedvelői is megtalálják a számításukat. A szakemberek szerint balneológiai szempontból a legrangosabb gyógyfürdő-központok egyike.
A legenda szerint elkóborolt marháit keresve egy pásztorfiú többször is átgázolt a Tisztás patak beszédmezőnek nevezett mocsaras ingoványán, minekutána azt vette észre, hogy az ásványvizes iszapba merülő lábán lévő gyógyíthatatlannak hitt kiütések lassan eltűntek. A csodás gyógyulás hírére egyre többen keresték fel a vidéket, amely először gyógy-teleppé, 1842 –ben pedig Tusnádfürdő néven vált ismeretessé.
Tusnádfürdő Hargita megye legkisebb városa már az ősidőkben is lakott település volt. Ásványvizeinek gyógyító hatását az 1840-es évektől ismerték fel, és a fürdőtelep kialakulása ettől az időtől számítható. Az 1880-as évektől, a fejlesztések hatására egyre népszerűbb lett a létrehozott Stefánia Vízgyógyintézet már négy medencét, négy hideg szalonfürdőt és 14 porcelánkádat tartalmazott. A fürdőhely közelében jelentős villaépítések történtek, és a vasútvonal kiépítésével Tusnádfürdő könnyen elérhetővé vált. Az első világháború a település fejlődésében nagy törést okozott. 1926-ban az Olt árterületének lecsapolásával alakították ki a jelenlegi Csukás-tó környezetét, és 1927-től klimatikus gyógyhelyként vált népszerűvé. A város központjában található ortodox templom építését 1939-ben kezdték meg. 1935-től önálló helység, Tusnádfürdő lett. A fürdőhely pihenő és gyógyászati célokat szolgáló létesítmények az 1960-as években különültek el. A település infrastruktúráját folyamatosan fejlesztették, számos konferenciának a helyszíne. Ezek közül legismertebb a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, és Diáktábor, amelyet Tusványosnak is neveznek.
Napjainkban a település az egyik leglátogatottabb erdélyi fürdőhelyek közé tartozik, a gyógyulni vágyók mellett a modern wellness élményt kedvelők, és a túrázók is számos lehetőséget találnak.
Wellnes Tusnad
A város központi helyén, a Csukás-tó melletti szabadidőközpont ideális kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára. A folyamatos üzemelésű élményfürdőben a következő szolgáltatások találhatóak:
· gyermekmedence
· úszómedence
· termálvizes állómedence
· élményelemes melegvizes medence
· szabadtéri melegvizes medence
· pezsgőfürdő
· wellness részleg:finn és infra szaunák, gőzkamra, relaxációs tér, sókamra, masszázshelyiség, büfé és bár.
Nyitvatartás
hétfőn 14:00-21:00 óráig, kedd-vasárnap 10:00-21:00 óráig tart nyitva
Belépőjegy
3 év alatt ingyenes
3 órás belépőjegy ára: 40 lej, felár/30 perc 5 lej
gyerek (150cm-nél kisebb) belépőjegy ára: 20 lej, felár/30 perc 2 lej
Ciucas Wellnes és Kezelőközpont (Spa)
A Csukás hotel vendégei részére 3 méteres úszómedence, 0,5 méteres gyermekmedence, jakuzzi, hydro-kineoterápiás medence, és fitness wellness részleg áll rendelkezésre.
A hotel egy kezelőbázist is működtet, saját szakorvossal. Az elérhető kezelések a következőek:
· elektroterápia
· sókúra
· szénsavas fürdők
· test és paraffin pakolások
Tusnádfürdő Kezelőközpont
Az Aleea Sfânta Ana fősétányon található, jól felszerelt rendelőkből áll, a kezeléseket kiegészítik a természetes hatású szénsavas gyógyvizekkel és mofettával. A vendégeknek gyógytorna, víz alatti torna, elektroterápia, masszázsterápia, hidrotermoterápia, és termoterápia áll rendelkezésre.
A Tusnádfürdői mofetta
A mofetta a Stănescu borvízforrás mellett található. Az Olt hídján átkelve a Kempingtábor irányában, az erdei úton lehet elérni az épületet.
Látnivalók Tusnádfürdőn
· Egykori őrtorony maradványok a Felső-Sólyomkő sziklán
· Római katolikus és ortodox templom
· Tusnádfürdői kalandpark
Turistautak Tusnádfürdőről
1. útvonal: Tusnádfürdő-Aporbástya (jelzése piros kör, hossza 1,7 km)
2. útvonal: Vargyas-patak- Szent Anna-tó menedékház (jelzése sárga háromszög, hossza 5,5 km)
3. útvonal: Tusnádfürdő- Szent Anna-tó menedékház (nehéz terep, jelzése piros kereszt, hossza 4,6 km
Kirándulások a környéken
A közeli Málnásfürdő a múlt századokban nagy múlttal rendelkezett, a Borvizek útja program keretében 2014-ben új fürdőtelepet nyitottak meg. Melegvizes és hidegvizes medencével rendelkezik, külön érdekesség, hogy a medencébe a legendás Hercules fürdő vize van bevezetve. A széndioxidban, vasban, és magnéziumban gazdag borvíz kitűnő hatású a mozgásszervi megbetegedésekre, a periférikus érbántalmakra, és a magas vérnyomás, szívkoszorú érelmeszesedés tüneti kezelésére.
Fotók: bp18.hu, wellness-tusnad.ro, liget.ro, Wikipedia