Országszerte ma nyitottak a strandfürdők. A családi egynapos belépők öt és nyolc ezer forint között vannak. A jegyárak sok helyen nem változnak idén, a fiatalokat, a családokat és a nyugdíjasokat pedig kedvezményekkel várják.
Már az ötvenes években is alig várták a fürdőzők az év első csobbanását. Évtizedek óta minden évben május 1-jén indul a strandszezon Magyarországon. Ilyenkor nyit a legtöbb fürdő.
A budapesti Palatinuson ugyanúgy, mint hatvan évvel ezelőtt már ma is voltak strandolók. A Palatinust tavaly nyáron a világ egyik legjobb strandjának választotta a The Guardian brit napilap. A magyar strandfürdőt többek között a szingapúri, a brazil, és a chilei medencék mellett tartják az egyik legjobbnak.
A Budapesti fürdők, idén számos újdonsággal várják a vendégeket. Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. marketing igazgatója az M1 Híradójának elmondta, hogy egész nyáron különböző sport eseményekkel, úszó bajnoksággal, vízilabda bajnoksággal illetve kifejezette a kisgyerekes családoknak szóló eseményekkel várják a látogatókat.”
A turizmus növekedésében nagy szerepe van a fürdőknek. A hazai turisták mellett egyre több külföldi is kifejezetten a strandok és fürdők miatt jön Magyarországra.
hirado.hu