Ingyenes aquafitness órákat tartanak naponta 2 alkalommal – 2013. július 17. és szeptember 11. között – a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandokon, a Palatinus, a Dagály és a Római strandfürdők területén. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több mint 600 millió Ft összeget fordított arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a fürdőzésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. Ennek jegyében minden fürdőben kültéri fitness gépek kerültek kihelyezésre, a nyár második felében pedig, három strandon – a Gilda Max oktatóinak közreműködésével – aquafitness szolgáltatást nyújtanak a vendégek számára, lehetőséget biztosítva, hogy a strandon eltöltött időt még kellemesebbé, sőt hasznossá tegyék.
A Gilda Max Fitness Hálózat, mely Budapesten 6 termet üzemeltet, és ezzel Magyarország legnagyobb fitness hálózata, a nyáron kilép a body- és aerobic termek légkondicionált közegéből, hogy megmozgassa a három legnagyobb fővárosi strand közönségét. A Béres Alexandra szakmai irányítása alatt dolgozó oktatók hetente négyszer, naponta 2-2 alkalommal hívják egy könnyű vízi-aerobikra azokat, akik a Római, a Palatinus és a Dagály strandokat választották pihenésül. A vidám, DJ közreműködésével összeállított zenés „tornaórák” alkalmával a résztvevők Gilda ajándékokat kaphatnak és kedvezményes bérletvásárlási lehetőséghez juthatnak.
A pontos órarendek megtalálhatóak a strandok honlapján: www.palatinusstrand.hu, www.dagalyfurdo.hu és www.romaistrand.hu
Budapesti Városüzemeltetési Központ
Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Forrás: MTI