Napokon belül újabb, közel egymilliárdos fejlesztés kezdődik meg a Gyulai Várfürdőben. A beruházásnak köszönhetően a Gyulai Várfürdő még inkább egy ötcsillagos létesítményként várja majd a vendégeket.
Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a beol.hu-nak elmondta, a belsőépítészeti munkálatok a fürdőt a Hunguest Hotel Gyulával összekötő folyosótól egészen a Lovardáig tartanak majd.
A belsőépítészeti átalakítás az iszaprészleget, a vízgyógyászati részleget, a súlyfürdőket, és legnagyobb mértékben a lovardát érinti.
Ez utóbbi helyszínen munka a május elsejei időszak után, várhatóan május 5-én kezdődik, és a Lovardát érintő fejlesztés előreláthatólag fél évig tart majd.
A belsőépítészeti beruházás részeként az említett részeken újraburkolják a felületeket, falakat mozgatnak meg, boltot és kozmetikai szalont is kialakítanak.
A beruházás része annak a fejlesztéssorozatnak, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával valósult, illetve valósul meg.
- Első ütemben megtörtént a vízi gyermekparadicsom rekonstrukciója.
- Második ütemben a reumatológiai szakrendelés épületének integrációja, a főépület bővítése, egy új étterem és egy új beauty masszázsszalon kialakítása valósult meg.
- Harmadik ütemben pedig az említett belső építészeti fejlesztések történnek meg.
Kiviteli terveik vannak egy termálpalotára
Kun Miklós hangsúlyozta, a fürdők esetében nagyon fontosak a folyamatos beruházások, az új attrakciók. Éppen ezért
már kiviteli tervekkel rendelkeznek egy új termálpalota kiépítésére, egy új wellnessrészleg kialakítására is.
Közel 600 ezren voltak tavaly a Gyulai Várfürdőben
Az előző év értékelésével kapcsolatban az ügyvezető igazgató felidézte, hogy a magyar turizmus 2019-ben az aranykorát élte, amit követően jött a koronavírus-járvány, majd az energiaválság.
Tavaly elkezdett visszatérni az aranykor a gyulai turizmusban is. A vendégéjszakaszámok ezt támasztják alá, illetve a Gyulai Várfürdő látogatószámai is megközelítik a 2019-est. Tavaly közel 600 ezren, több mint 598 ezren váltottak jegyet a várfürdőbe, ami megközelíti az említett, 2019-es bázisév számait.
A tavalyi nyár erősebb volt, mint valaha, az elmúlt tíz év legerősebb nyarát regisztrálták. Új küldőpiacok jelentek meg, a kolozsvári régióból is sokan érkeznek a Gyulai Várfürdőbe, és a vajdasági piac is újra fellendülni látszik. A tavalyi adatok összegzése még így, az év első napjaiban zajlik, de az árbevétel biztosan meghaladja majd a 2,3 milliárd forintot, míg az eredmény megközelítheti a félmilliárd forintot.
Fotó: Gyulai Várfürdő