rácz fürdő

Újra a fővárosé lehet a Rác fürdő

Sikeres licitálás után a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei (BGYH) Zrt. szerezheti meg a Rác fürdő ingatlanjait.

A Főpolgármesteri Hivat közleménye szerint Budapest 2019-ben hivatalba lépő városvezetésének egyik kiemelt célja volt, hogy a Rác fürdő “több mint egy évtizedes kallódás után régi fényében kerüljön vissza a fővároshoz”.

A Rác fürdőre és a mellé épített 67 szobás szállodára még márciusban hirdetett nyilvános árverést az ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. – közölték.

Ismertetésük szerint a kikiáltási ár valamivel több mint 5 milliárd forint volt, az árverésen való részvételhez megfizetendő előleg összege 254,4 millió forint.

Az értékesítési eljárást május elsején ismét meghirdették, gyakorlatilag ugyanazokkal a feltételekkel – tudatták.

A Főpolgármesteri Hivatal azt írta: a hétfői liciten szerezte meg az ingatlanokat a BGYH. Arról, hogy az elővásárlási joggal rendelkezők akarnak-e élni a jogukkal, 30 napon belül kell nyilatkozniuk. Amennyiben az állam nem kíván élni ezzel, a BGYH megkezdheti a fürdő felújítási munkálatainak tervezését.

Emlékeztettek, a Rác fürdő felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szálloda építéséről még 2002 májusában döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Akkor olyan konstrukciót fogadtak el, hogy a műemlék jellegű fürdőépület felújítása mellett a szomszédos két telken szálloda épüljön – jelezte a hivatal.

Forrás, fotó: MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.