Gyógyfürdő minősítést kapott három nyíregyházi fürdőlétesítmény

Gyógyfürdővé minősítettek három nyíregyháza-sóstógyógyfürdői létesítményt: az üdülőközpont parkfürdője, élményfürdője és fürdőháza használhatja ezentúl a megnevezést, amely együtt jár gyógyászati ellátásuk országos kategóriába sorolásával.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az országban huszonegy, a gyógyfürdő elnevezés használatára jogosult fürdő működött eddig, és Nyíregyháza a vidéki települések közül az egyedüli, amelynek most már három intézménye is viseli az egészségturizmus fejlesztése szempontjából igen fontos címet.

Hozzátette: kezdeményezik Sóstógyógyfürdő gyógyhellyé nyilvánítását is – ezt a címet az országban tizennegyedikként kaphatná meg Nyíregyháza városrésze.

Podlovics Roland, a három fürdőt működtető, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő nyíregyházi Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Sóstógyógyfürdő alatt található termálvíz nátrium-klorid-, hidrokarbonát-, jód- és brómtartalmú, és a vizsgálatok szerint eredményesen alkalmazható az ízületi, reumatikus és mozgásszervi megbetegedések kezelésére. Főként kopásos degeneratív gerinc- és ízületi betegségeket, valamint gyulladásos reumatológiai betegségeket gyógyítanak vele. Emellett alkalmazzák az ortopédiai műtéteket követő utókezeléseknél, továbbá nőgyógyászati és bőrgyógyászati kórok kiegészítő terápiájaként is. A gyógyfürdővé nyilvánítás után az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott kilenc kezelésből nyolcat kaphatnak meg a betegek Sóstógyógyfürdőn – tette hozzá. Podlovics Roland közölte még: a Sóstógyógyfürdőn lévő termálkutakat 15 millió forintból újították fel. Kitért arra is, hogy a településrészen működtetnek egy hideg vizes kutat, és 288 méter mélységből igen magas ásványtartalmú vizet hoznak felszínre, amelynek összetevői jobbak más magyar ásványvizekénél. A víz palackozását tervezik, ennek részleteit ezután dolgozzák ki. Kovács Ferenc polgármester szólt arról, hogy Sóstógyógyfürdőre szakmai befektetőt vár a nyíregyházi önkormányzat egy gyógyszálloda építéséhez, amelyhez telket biztosítanak. A minősítés révén az idén már jóval több vendéget várnak az idén Sóstógyógyfürdőre, mint tavaly, amikor 470 ezren érkeztek.

A fürdőket működtető zrt. árbevétele tavaly 4,1 milliárd forint lett.

forrás MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.