Gyulai Várfürdő termálfürdő

Élménycsúszdapark, gyerekparadicsom – gőzerővel fejleszt a Gyulai Várfürdő

A rendkívül jó gazdasági évet záró Gyulai Várfürdő idén több fejlesztést is tervez, ami egyebek mellett a vendégelégedettség erősítését szolgálja. Koedukált öltözőket hoznak létre, ezen kívül teljesen átalakítják a gyerekparadicsomot is: Aquatower-t, élménycsúszdapark építenek, de lesz „totyogó” medence is a legkisebbeknek.

Tavaly további négy és fél százalékkal emelkedett a Gyulai Várfürdő látogatottsága, a régió egyik legkedveltebb fürdőjét több mint 630 ezren keresték fel 2018-ban. Érdekes változás, hogy a vendégkör összetétele elmozdult a magasabb költési hajlandósággal rendelkező, tehetősebb, értelmiségi réteg irányába – nyilatkozta a beol.hu-nak Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakember kifejtette, a romániai vendégek aránya szintén emelkedett tavaly, elérte a húsz százalékot. A várfürdőbe és Gyulára egyébként főként belföldről, Budapestről, illetve a kelet-magyarországi nagyvárosokból, Szegedről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Miskolcról és a környező településekről érkeznek a legtöbben.

A várfürdő erre az évre több fejlesztést is tervez, ami egyebek mellett a vendégelégedettség erősítését szolgálja.

– A látogatói igényeknek és a korszellemnek megfelelően ebben az évben koedukált öltözőket alakítunk ki – szólt egyik elképzelésükről Kun Miklós. – Például a családok esetén ez lényegesen praktikusabb, nem szerencsés, ha két külön helyre kell menniük, miközben egy közös csomaggal érkeztek; ezért fontos a beruházás.

Az ügyvezető igazgató prognózisa szerint előreláthatólag szeptemberben megkezdődhet a gyerekparadicsom átalakítása, bővítése, amihez a látványtervek már elkészültek.

– Az önerőből, illetve várhatóan hitelből elkészülő beruházás során Aquatower, élménycsúszdapark jöhet létre, ami a 8–14 éves korosztályt szolgálhatja ki. Lesz „totyogó” medence a legkisebbnek a koruknak megfelelő csúszdákkal és egyéb attrakciók is, valamit egy vízi játszótér.

Az üzembiztonságot és az energiatakarékosságot segítő fejlesztések ugyancsak lesznek. Tavaly megtörtént az 5. kút felújítása, aminek vizét magas hőfoka miatt fűtésre használják. Idén a legrégebbi, 1958-ban fúrt gyógyvizes kút rekonstrukciója valósulhat meg. A kompressziós rendszert szivattyússá alakítják, a lerakódott iszapot kitakarítják. Egy, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon elnyert 288 millió forintos támogatásnak köszönhetően a fürdőépületre napelem kerül, a tetőt és homlokzatot szigetelik, cserélik a gázkazánokat.

A teljes cikk itt érhető el: beol.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.