Tisza-tó átevezés és átúszás Abádszalókon

Vonattal közvetlen Budapestről a Tisza-tóhoz

Elindult a napokban a Tisza-tóhoz – Poroszlóra és Tiszafüredre – közvetlen budapesti eljutást kínáló Tisza-tó sebesvonat – közölte a MÁV-Volán csoport.

A közlemény szerint a sebesvonat május közepéig a hétvégi napokon, majd onnantól nyár végéig naponta közlekedik. A járat majdnem 50 kerékpárhellyel szolgálja az utasokat, menetrendje pedig akár egynapos tókerülő biciklizést is lehetővé tesz.

A társaság a kerékpárosokat segítő szolgáltatásait az elmúlt években ütemesen fejlesztette, így idén is számos vonaton biztosít lehetőséget a bicikliszállításra – írták.

    „Tavaly, 2022-höz képest 20 százalékkal többen, csaknem 1,35 millióan vették igénybe a kerékpárszállítási lehetőségeket vasúton. Számukra is jelentős változásokat hozott a március 1-jén bevezetett új tarifarendszer. Újdonság a fixáras kerékpárjegy és a Kerékpár országbérlet, és valamelyest módosultak a szállítási feltételek is. A kerékpárhelyjegy-köteles vonatokon az utazóknak a kerékpárhelyjegyről előre kell gondoskodni” –

olvasható a közleményben.

A Volánbusz idén is biztosítja a kerékpárszállítási szolgáltatást egyes, kiemelt turisztikai célpontokba közlekedő vonalain az autóbuszok hátfalára szerelt kerékpártartókon, amelyeken 3 bicikli szállítható. A kijelölt járatokon március 29-től október 27-ig szállítható bicikli a tavalyinál kedvezőbb, a vasútival megegyező áron – tudatta a MÁV-Volán csoport.

A bicikliszállítás feltételeiről, lehetőségeiről és a szállítójárművekről a vasúttársaság és a Volánbusz honlapján lehet tájékozódni.

MTI

Címlapkép: MTI/Mészáros János

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.