Csokonya Thermál csokonyavisontai fürdő

Virágzó turisztikai központtá nőtte ki magát a csőd szélén táncoló csokonyavisontai fürdő

Két és fél évvel ezelőtt a csőd szélén állt a csokonyavisontai fürdő, mára azonban egy sikeres helyként működik. Hajtó Péter vezetésével a fürdő nemcsak megmenekült, hanem virágzó turisztikai központtá nőtte ki magát.

Most újabb mérföldkőhöz érkezett a Csokonya Thermal. A korábbi Relax Apartman komplexum Sanus Vita Egészségközpont néven születik újjá, tovább emelve a fürdő és a térség vendéglátási színvonalát. A fejlesztésről Hajtó Péter, a fürdő tulajdonosa számolt be egy Facebook-videóban.

Kiemelte,

amikor átvették a fürdőt, egyetlen céljuk volt, hogy ne csak megmentsék, hanem egy erős, fejlődő közösséggé tegyék. Két és fél év kemény munkája után a bevételeket megnégyszerezték, és most végre sikerült az, amire 30 éve mindenki várt.

– A Sanus Vita Egészségközpont kapacitását 130 új férőhellyel bővítjük – mondta Hajtó Péter.

– Ezzel már több mint 150 vendéget tudunk fogadni. Büszke vagyok a csapatra, aki nálunk dolgozik, mert velük együtt vagyunk egység és erő. A Sanus Vita Egészségközpont nemcsak egy új szálláshely, hanem egy új lehetőség arra, hogy a fürdő vendégei a legjobb körülmények között pihenhessenek – tette hozzá a Csokonya Thermal tulajdonosa, melyet a sonline.hu szemlézett.

Több mint egy szálláshely – egy új egészségközpont is a fürdő

A Sanus Vita Egészségközpont nem csupán a fürdő kapacitását növeli, hanem magasabb színvonalú szolgáltatásokat is kínál. A nyár folyamán étterem és kisbolt is nyílik, amely tovább növeli a vendégek kényelmét. Ez a fejlesztés nemcsak a fürdőnek, hanem az egész térségnek hatalmas előrelépés. A növekvő vendégszám helyi vállalkozásokat erősít, munkahelyeket teremt és hozzájárul Csokonyavisonta gazdasági fejlődéséhez, mondta Hajtó Péter. A fürdő és az új egészségközpont sikere egyértelmű bizonyíték arra, hogy elhivatottsággal, kitartással és csapatmunkával egy közösség újjászülethet. A jövő pedig még ígéretesebb: Csokonyavisonta és a termálfürdő most már nemcsak egy pihenőhely, hanem egy dinamikusan fejlődő egészségturisztikai központ jövőképét mutatja – emelte ki a tulajdonos.

Fotó: Facebook / Csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdő

Csokonyavisonta Gyógy- és Strandfürdő

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.