Újra várják a látogatókat a nemzeti park igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei, ismét fogadnak vendégeket a szabadtéri kiállítóhelyek, bemutatóterek, állatparkok, állattartó telepek bemutatóterei és vendéglátóhelyeik, kinyitnak a látogatóközpontok, a barlangok és folytatódnak a szakvezetéses túrák – közölte az Agrárminisztérium.
Közleményük szerint a nemzeti parkok a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesei, az országban található ökoturisztikai létesítmények felét az igazgatóságok üzemeltetik. Országszerte 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang, 64 bemutatóhely, 33 látogatóközpont, hat tájház, 15 erdei iskola mutatja be a nemzeti parkok élő és élettelen természeti-, illetve kulturális értékeit.
A veszélyhelyzet ideje alatt felértékelődött a nemzeti parkok tanösvényeinek szerepe, nagyon népszerűek voltak ezek az önállóan látogatható útvonalak a természetbe vágyók körében. Magyarország tanösvény-hálózata 186 útvonalból áll, és együttesen 1000 kilométer hosszan terül el, nagyrészt védett természeti területen. A nemzeti parkok tanösvényei azok számára nyújtanak élményt, akik vezetett túrák nélkül, önállóan szeretnék megismerni egy adott terület értékeit, ráadásul ezek a túrák más, nemzeti parki programokkal is összekapcsolhatók, így egész napos kikapcsolódást nyújtanak a családnak – ismertették.
Kiemelték: az elmúlt években több mint 40 milliárd forintot fordított az agrártárca a nemzeti parkokban a természeti értékek megőrzésére és bemutatására. Az így megvalósuló csaknem 100 projektnek köszönhetően 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. Emellett a fejlesztések segítségével az ökoturisztikai létesítmények magas minőségű szolgáltatásokkal várják a vendégeket.
A közelmúltban olyan jelentős beruházások fejeződtek be a nemzeti parkokban, mint például a Kis-Balaton Látogatóközpont kialakítása, a Körösvölgyi Állatpark továbbfejlesztése. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területén már birtokba vehetik a vendégek a szaporcai Kolokán Szállót, a Nagyharsányi Szoborpark fejlesztése keretében napokon belül átadják a nagyközönségnek a Natura 2000 területek hálózatának népszerűsítését szolgáló Kikerics panoráma sétányt és a hozzá kapcsolódó látogatóközpontot – tették hozzá.
Magyarországon 10 nemzeti park található, az igazgatóságok működési területe az ország teljes egészét lefedi, ezen belül is 300 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület tartozik a vagyonkezelésükbe. Népszerűségüket jól jelzi, hogy évente mintegy 1,6 millió regisztrált látogatót fogadnak, amely 26 százalékos növekedést jelent 2010 óta. Évek óta sok vendéget vonz például a jelenlegi is zajló tihanyi Szedd magad! levendulaakció, vagy a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat.
Az AM kéri a lakosságot, hogy mielőtt felkeresik az ország nemzeti parkjainak programjait, létesítményeit, az aktuális tudnivalókról és feltételekről előzetesen tájékozódjanak az igazgatóságok honlapján, közösségi felületein.
MTI