Lővér Strand sopron

Országszerte nyitnak a strandok

A napokban az országban több mint húsz településen megnyílnak az első strandmedencék.

Még sokan emlékeznek, hogy május 1-jén szinte minden strand üzembe helyezte medencéit függetlenül attól, hogy milyen volt az időjárás. Ma inkább az időjárás és ezzel összefüggésben a várható látogatószám befolyásolja a nyitás dátumát.

Idén ebből a szempontból a jelek szerint kedvezően alakul az időjárás, mert ahogy a Magyar Hírlap cikkéből kiderül, a hosszú hétvégén több fürdő is megnyitja a strandját, illetve a szezonálisan üzemelő medencéit.

A nagyobb fürdőkben, ahol sok szabadtéri strand- és élménymedence, esetleg több részleg található, jellemzően több lépcsőben történik a nyitás.

Az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa szabadtéri része három külön zónából áll. Ezek közül május 1-jén a strandot nyitották meg. Az Aquapark viszont csak később, június 14-én, a Prémium Zóna pedig június 18-án nyílik meg.

Budapest talán legnépszerűbb strandja, a margitszigeti Palatinus már a húsvéti hétvégére megnyitotta az úgynevezett Margaréta medencét. Kültéren úszhatunk is hiszen mind a tanmedence, mind az úszómedence üzemel.
Május 17-én nyit a kültéri gyerekmedence és az élménymedence, 31-én a strandmedence és két termálmedence. Június 14-től kapcsol teljes fokozatra a fürdő, ekkortól érhető el a hullámmedence és a csúszdák.

Zalakaroson, ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, a szabadtéri medencék nyitása folyamatos. A Gyógy- és Termálvilágban a Gyógykert már április 17-től nyitva van, az egyik strandmedence és a sportmedence pedig május 1-jétől használható.
A szabadtéri gyermekvilág és a családi csúszdapark május 16-án nyílnak meg, végül a hullámmedence és egy további strandmedence június 20-tól lesz nyitva.

Mórahalmon a szabadtéri gyerekmedence és a kültéri csúszdás medence használható már április 18 óta, a rendezvénymedencéjük azonban csak május 30-tól üzemel.

Bükfürdőn is a fokozatos nyitás mellett döntöttek idén. A szezonálisan üzemelő medencék közül jelenleg a négy évszak medencék, az aquafitness medence és a Maci pancsoló üzemel.
Május 17-én tervezik megnyitni a tanmedencét (kis úszót) és a szív medencét, a strand többi medencéjének és a csúszdáknak a nyitása később várható.

Az Egri Termálfürdőben hat szabadtéri medence van nyitva jelenleg, köztük természetesen az egész évben üzemelő szabadtéri termálmedencék. A gyerekmedence, a pancsoló és a csúszda várhatóan csak júniusban nyit.

Kaposváron a Virágfürdőben a kültéri élménymedencék vannak nyitva április 28. óta, a strand többi részét júniusban nyitják meg.

Szegeden három strand közül is választhatunk május elsején, hiszen a Napfényfürdő Aquapolis mellett a Partfürdő és a Szíksósfürdői Strand is nyitva lesz.

Szolnokon, Békéscsabán és Debrecenben nyitottak a strandok május 1-jén. A hajdú-bihari székhelyen azonban egyelőre csak kisebbik strandot, a Kerekestelepit látogathatjuk, az Aquaticum strandjára május 23-ig kell várnunk.

Vannak olyan fürdők is, ahol szabadtéren főleg vagy kizárólag termál-, illetve gyógyvizes medencéket találunk, és ezek egész évben nyitva tartanak. Sokan szeretik a nyíregyházi Aquarius Fürdőt is az élményelemekkel felszerelt szabadtéri gyógymedencéje miatt, de Egerszalókon, a Salirisban is csak a gyerekmedence működik szezonálisan, a többi szabadtéri medencét egész évben élvezhetjük. A Hévízi Tófürdő is látogatható egész évben természetesen.

Idén nem pünkösdkor várható a nagy nyitási hullám

Strandnyitás szempontjából az utóbbi években elmondhattuk, hogy a pünkösd „az új május 1.”, ugyanis a legtöbb fürdő erre a hosszú hétvégére nyitotta meg a strandmedencéit. Idén pünkösd későre, június 8–9-re esik, valószínűleg ennek köszönhető, hogy ezt a hétvégét eddig még egyetlen fürdő sem jelölte meg a nyitás időpontjaként.

A gyereknap definíciószerűen május végére esik, ez idén is igazodási pont. Több strand – például a Harkányi Gyógyfürdő vagy a fent már említett Aquaticum – is erre a hétvégére időzíti a nyitást.

A budapesti strandok közül a Paskál, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti május 31-én, a Római csak június 15-én nyit.

Sok fürdő egyelőre csak hozzávetőleges időpontot adott meg, mint május vége vagy június közepe, és többen kiemelték azt is, hogy az esetleges hűvösebb időjárás felülírhatja a terveket. A nyári szünet első napjára azonban idén is biztosan teljes gőzzel beindul majd a strandszezon, és minden strandmedence és csúszda használható lesz.

Címlapkép: Facebook / Lővér Strand Sopron

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.