tisza-tó kerékparút

Mostantól körbetekerhető a Tisza-tó

Mostantól teljes egészében körbe kerékpározható a Tisza-tó – átadták az ehhez hiányzó, 6,5 kilométeres kerékpárút-szakaszt Poroszló és Tiszafüred között, melynek részeként több híd is épült. A Tisza-tónál a rövidebb kör 70 kilométeren, míg a hosszabb 95 kilométeren kerüli meg a tavat, a gépkocsiforgalomtól teljes hosszában elválasztva.

– Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó – közölte Palkovics László június 20-án Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát. Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól – mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a fejlesztés részeként négy híd is megépült. A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe – tette hozzá.

Az átadással a közkedvelt Balaton-kör mellett a Tisza-tó is felkerül a kerékpározni vágyók úticéljai közé.

MTI

Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.