Biztonsági őrökkel zárták le a velencei sportuszoda építkezését. Az új polgármester szerint nem lehet csak úgy odaadni az önkormányzat legértékesebb telkét, ezért a kormányhivatal segítségével felfüggesztették az építkezést. Nyáron át kéne adni az uszodát, de február közepén nem mehetnek munkagépek a területre – írja az Index.
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szabványainak is megfelelő, négymedencés, ötszáz fős lelátóval rendelkező uszodát álmodtak Velencére, ahol vízilabda-mérkőzéseket és úszóversenyeket lehet rendezni, de tanuszodaként is működne a környékbeli iskolák számára. Jelenleg azonban az is kérdéses, hogy megépül-e valaha.
A teljes cikk ITT olvasható
Ez is érdekelhet:
Félmilliárd forintból fejlesztik a mohácsi termálfürdőt
Az ÉnBudapestem applikációval olcsóbban strandolhatunk
A végzős diákoké lesz egy napra a debreceni nagyerdei strand
A termálvízből nyert hő a jövő egyik energiaforrása
A termálvíz mellé kell valami plusz
Súlyosan érintette a járvány a magyar fürdőágazatot
Ismét üzemel a Dandár Gyógyfürdő szaunavilága
A gyermekeknek szenteli az évet a Zalakarosi Fürdő
Közvetlen Wizz Air járat indul Budapest és Santander között
Már a győriek is mehetnek uszodába
Helyi vezető a Hagymatikum Fürdő élén
Zöld utat kapott a szolnoki Tiszaligeti strandfürdő felújítása