Itt van május 1-je, és az előrejelzések szerint bizony az időjárás is kifejezetten nyáriasnak ígérkezik. Több vidéki fürdő is erre időzítette a külső strandmedencék megnyitását. Összegyűjtötte a Pénzcentrum, hol mindenhol lehet már most megmártózni, de azt is megmutatjuk, mely strandok nyitnak később. Cikkünkben azt is körbejártuk, hogyan alakulnak idén a vidéki termál- és strandfürdők jegyárai.
Néhány évtizeddel ezelőtt még magától értetődő volt a hazai fürdők számára, hogy a strandszezon május 1-jén kezdődik – a sör, a virsli és a körhintás majális szentháromságának napján. Ez a hagyomány mára csupán néhány helyen maradt fenn; a legtöbb fürdő inkább az időjárás alakulásához igazítja a kültéri medencék megnyitását. Idén április közepén ismét visszatért a tavasz hűvösebb arca, a márciusi koranyár és a természet korai ébredése idén előbbre hozta a szezonkezdetet. Nem meglepő tehát, hogy több vidéki fürdő már a napokban – részlegesen vagy teljes egészében – elindítja a szabadtéri idényt. De vajon milyen szezonra számíthatunk, hogyan alakulnak a jegyárak?
Egy biztos: 2024-ben egyszer már elszabadult a strandinfláció is. Tavaly a belépők árai országszerte legalább 10–15 százalékkal emelkedtek, de az árak között jelentős szórás mutatkozott: a teljes árú jegyek 2 és 10 ezer forint között mozogtak. 2025-ben – ahogy a május elsején nyitó strandok jegyárait elnéztük – a legtöbb helyen szinte változatlan árakkal próbálják megkezdeni a szezont. Nagy a különbség: Egerszalókon, ha egy négyfős család (két iskolás korú gyermekkel) szeretne strandolni, a belépőkért akár 40 ezer forintot is fizethetnek. Ezzel szemben az Abonyi Termálfürdőben ugyanez az élmény már 10 ezer forintból is kijöhet egy napra.
Az infláció miatt a látogatók egy része így is ritkábban jár fürdőbe
Bár Magyarország híresen gazdag termál- és gyógyvizekben, fontos turisztikai vonzerő, a fürdők helyzete az utóbbi években egyre nehezebbé vált. A Covid-járvány és az azt követő gazdasági nehézségek sok helyen csökkenő vendégforgalmat és anyagi problémákat hoztak – erről Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára beszélt a Pénzcentrumnak. A működési költségek – különösen az energiaárak, a víz- és csatornadíjak, valamint a vegyszerek – drasztikusan megemelkedtek. Emellett 2024-től szigorúbb szabályozások léptek életbe, amelyek tovább növelték a terheket. Bár a fürdőbelépők ára csak infláció alatti mértékben nőtt, a szolgáltatók kénytelenek voltak árat emelni. Sok helyen szezonális működésre álltak át, vagy ideiglenesen be is zártak. Az ország több mint 400 vizes létesítményének nagy része még mindig önkormányzati kézben van, de egyre több a magán- és állami szereplő is a szektorban. 2024-ben a a hazai fürdőkben a vendégszám a 2019-es szint 90 százalékát érte el, de a jövő továbbra is bizonytalan.
A nehézségek ellenére 2025-ben sem álltak le a hazai fürdőfejlesztések. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfrissebb érdekességeket:
- Még 2024 végén a dévaványai fürdő hivatalosan is megkapta a gyógyfürdő minősítést, ezzel Magyarország legújabb gyógyfürdőjévé vált. A hely különlegessége, hogy egy termálmedence, két úszómedence és egy gyermekmedence mellett egy ingyenesen használható kültéri csúszda is várja a vendégeket.
- Szolnokon a Tiszaligeti Fürdő felújítása a végéhez közeledik. A 10 milliárd forintos beruházás során modernizálták a létesítményt, és várhatóan 2025-ben újra megnyitja kapuit.
- Siófokon a Galerius Fürdő felújítása is befejeződik, és év végére tervezik az újranyitást.
- Tamásiban a korábban tűzeset miatt bezárt Tamási Gyógyfürdő helyreállítása folyamatban van, és a tervek szerint 2025 nyarára újra fogadja a vendégeket.
- A Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő is új attrakciókkal készül 2025-re. A cél a vendégek élményének fokozása és a létesítmény komfortjának növelése. A gyógyfürdő területén egy új „vizes játszóteret” alakítanak ki, amely 53 játékelemet, köztük 4 csúszda-komplexumot is magában foglal. A játszótér átadása nyáron lesz esedékes.
TOP 10 vidéki strand, ami május 1-én kinyit: friss infók és 2025-ös belépőárak
Az igazi nyári strand élményekre ugyan még néhány hetet várnunk kell, de május 1-től már számos helyszínen adott a lehetőség egy kis késő tavaszi szabadtéri fürdőzésre. Összegyűjtöttük hát mi is, hol lehet már most megmártózni, és azt is megmutatjuk, mely fürdők nyitnak később, de arra is kíváncsiak voltunk, hogyan alakultak idén a jegyárak:
1. Hajdúszoboszló – Hungarospa Strandfürdő
Az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa május 1-jén indítja 98. strandszezonját. Elsőként a hagyományos strandrész válik elérhetővé, amit fokozatosan követnek a további szabadtéri medencék és szolgáltatások. A szezonnyitást a fürdő méltó módon ünnepli: aznap este – immár hagyományosan – ingyenes rendezvénnyel és sztárfellépőkkel várják a látogatókat. Az Aquapark 2025. június 14-én, a Prémium Zóna pedig június 18-án kezd üzemelni.
A honlapon szereplő belépő jegyek ára a tavalyi szezonhoz szinte változatlanok (kiemelt időszak: 2025. 06.15-08.31.):
- Felnőtt fürdőbelépő 5000 Ft, (kiemelt időszak, 5300 Ft)
- Diák, gyermek fürdőbelépő 4100 Ft, (kiemelt időszak, 4400 Ft)
- Nyugdíjas belépő: 4300, (kiemelt időszak, 4400)
2. Zalakarosi Fürdő
Zalakaroson a strandszezon május 1-jén veszi kezdetét, amikor a fürdő szabadtéri részlege megnyílik a látogatók előtt. A szezon elején két medence áll rendelkezésre, a teljes kínálat azonban fokozatosan bővül a nyár folyamán. A Gyógy- és Termálvilágban található Gyógykert már április 17. óta nyitva tart. Május elsejétől az úgynevezett III. medence, valamint a sportmedence is használható. Május 16-án indul a V. medence, a strandi gyermekvilág és a családi csúszdapark üzemelése. A hullámmedence és a IV. számú medence június 20-tól lesz látogatható.
- Felnőtt belépő, napijegy: 6300 Ft, (kiemelt időszak, 6900 Ft)
- Diák napijegy: 5400 Ft, (kiemelt időszak, 5900 Ft,)
- Nyugdíjas napijegy: 5400 Ft, (kiemelt időszak, 5400 Ft,)
3. Cserkeszőlői Fürdő
Május 1-jén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Cserkeszőlői Fürdő. A jeles alkalomból rendkívüli kedvezményeket kínálnak: a belépőjegyek akár 70%-os árengedménnyel is megválthatók. Májustól a hullámmedence és az 5-ös számú medence is üzemel, a többi kültéri egység fokozatosan, június folyamán nyit. (Kiemelt időszak: 07.01-08.31)
- Felnőtt belépő, napijegy: 4400 Ft, (kiemelt időszak, 4600 Ft)
- Diák napijegy: 3500 Ft, (kiemelt időszak, 3650 Ft)
- Nyugdíjas napijegy: 3500 Ft (kiemelt időszak, 3650 Ft)
4. Abonyi Termálfürdő
A Pest vármegyei Abonyban is május 1-jén indul a strandszezon. Az évtizedek óta működő fürdő volt a térségben az első, ahol termálvízben lehetett fürdőzni. A 630 méter mélyről feltörő, 44 °C-os természetes melegvíz ásványvíz-minősítéssel rendelkezik, amely hűtést követően, vegyszeres kezelés nélkül kerül az ülőmedencébe. A szezonálisan üzemelő létesítmény tavaly közel 23 ezer vendéget fogadott, és az idei évben is hasonló érdeklődésre számítanak. A kis méretű, családias hangulatú strand sok visszatérő látogatót vonz. A rendezett, árnyas zöldterületet nagy lombkoronájú fák teszik különösen kellemes hellyé a nyári hőségben. A medencék mellett női és férfi öltözők, beltéri és kültéri zuhanyzók, mellékhelyiségek, kabinok, valamint díjmentesen használható napozóágyak és bérelhető pihenőágyak is rendelkezésre állnak. Előzetes bejelentkezés esetén szaunahasználatra is van lehető. A fürdő honlapján még a 2024-es árak szerepelnek, szóval ezt hozzuk:
- Felnőtt belépő, napijegy: 2 600 Ft
- Diák/nyugdíjas napijegy: 1850 Ft
5. Mórahalom – Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
Mórahalmon a kültéri gyerekmedence és a csúszdás medence már április 1-je óta használható. Több éve hagyomány, hogy az országban itt nyitják meg elsőként a strand egy részét. A rendezvénymedence azonban ezúttal is csak később lesz elérhető. Nyári időszakban egy belépővel az alábbi szolgáltatások vehetők igénybe:
– 14 fedett medence,
– 7 db szabadtéri medence,
– 8 db szauna,
– 2 db beltéri csúszda,
– 1 db szabadtéri családi csúszda,
– számos extra szolgáltatás (Kneipp-medence, jégkásakút, sodrófolyosó, pelenkázó, gyermekjátszóház, stb.).
Jegyárak: Extra Kiemelt időszak (06.01-től 08.31-ig):
- Felnőtt belépő, szauna használattal, napijegy: 5500 Ft, (kiemelt időszak, 5800 Ft)
- Diák/nyugdíjas napijegy szauna használattal: 4800 Ft, (kiemelt időszak, 5000 Ft,
6. Egri Termálfürdő
Az Egri Termálfürdő az ország egyik legszebb városi strandja: három bejárattal, öt hektáros területtel, tizenhárom medencével és ezernyi élménnyel várja a látogatókat. Számos kültéri medencéje egész évben nyitva tart, például az I. számú kavicsos, radonos medence, a II. és III. számú radonos gyógymedencék, valamint az V. számú, félig fedett felnőtt élménymedence. A részben fedett IV. számú, kénes ülőmedence várhatóan május 3-án nyitott meg, míg a szezonálisan működő strandmedencék május 26-án, gyereknapon kezdik meg működésüket.
A strand elegáns, polgári hangulatot áraszt, amely méltó elhelyezkedéséhez. Nagy, parkos területein védett növényfajok találhatók, valamint egy több mint 250 éves platánfa, amelyet az ország, sőt Európa Év fájának is megválasztottak. Sokan szeretnek a platán árnyékában hűsölni, a gyerekek előszeretettel másznak fel rá, a falatozni vágyók pedig szintén ezt a helyet keresik fel, hiszen itt találhatóak a strandolás elengedhetetlen gasztronómiai elemei: a lángos, főtt kukorica, sült hekk, palacsinta és társaik.
- Felnőtt belépő: 4200 Ft
- Diák/nyugdíjas napijegy: 3400 Ft
- Egri belépő (egri állandó lakcímkártyával rendelkezők részére): 2000 Ft
7. Igali Gyógyfürdő
Igal városában találhatjuk a Dél-Dunántúl egyik legrégebbi fürdőjét, az Igali Gyógyfürdőt. A Balatontól mindössze 40 km-re, Kaposvártól és az M7-es autópályától alig félórányira van. A gyógyhely minősítést, Somogy megyében elsőként, 2016-ban kapta meg a komplexum, mely egyfajta minőségi garanciát is biztosít az ideérkező vendégeinknek, hogy Magyarországon a legjobbak közé tartozik a gyógyvíz, valamint a környezeti tényezők is. Igalon jelenleg a kültéri családi medence és az úszómedence használható, a teljes strandterület megnyitását júniusra tervezik.
- Felnőtt belépő: 4200 Ft
- Diák napijegy: 3200 Ft
- Nyugdíjas napijegy: 3600 Ft
8. Egerszalók – Saliris Resort Spa
Az Egerszalókon található Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel különleges elhelyezkedésének és a termálvíznek köszönhetően egész évben páratlan wellness élményeket nyújt. A hotel 17 kül- és beltéri élmény- és gyógymedencével rendelkezik, melyek közül a kültéri gyermekmedence szezonálisan üzemel. A többi szabadtéri medence, beleértve a termál- és élménymedencéket, egész évben látogatható, így a vendégek minden évszakban élvezhetik a fürdőzés örömeit.
- Felnőtt belépő: 9700 Ft (Péntek- szombat-vasárnap: 10 800 Ft)
- Diák napijegy: 8000 Ft ((Péntek- szombat-vasárnap: 9000 Ft)
- Nyugdíjas napijegy: 7500 Ft (Péntek- szombat-vasárnap: 8400 Ft)
9. Gyulai Várfürdő
A Gyulai Várfürdő egész évben várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. A fürdő több szabadtéri termálmedencével rendelkezik, amelyek télen is üzemelnek, így a hideg hónapokban is élvezhető a gőzölgő víz nyújtotta élmény. Emellett a fürdő területén találhatóak szezonálisan működő medencék is, mint például a népszerű „dögönyözős medence”, amely nemrégiben újult meg, és a nyári hónapokban nyújt frissítő kikapcsolódást a látogatóknak.
- Felnőtt belépő: 4700 Ft
- Diák/nyugdíjas napijegy: 4300 Ft
10. Hévízi Tófürdő
A Hévízi Tófürdő a világ legnagyobb természetes termáltava, amely egész évben látogatható. A tó vizének hőmérséklete télen sem csökken 22 °C alá, nyáron pedig eléri a 35–38 °C-ot, így minden évszakban ideális fürdőzési lehetőséget kínál. A tó különleges gyógyhatású vize és a benne található iszap számos egészségügyi problémára nyújt enyhülést.
- Felnőtt belépő: 7500 Ft
- Diák/nyugdíjas napijegy: 7000 Ft
- Tófürdő 3 órás belépőjegy: 3600 Ft
További május 1-jén nyitó, illetve már nyitva tartó strandok országszerte
- Aquaworld Strandfürdő (Budapest): 2025. május 1.
- Borgátai Termálstrand: 2025. április 18.
- Jászárokszállási Termálfürdő: 2025. május 1.
- Jászszentandrási Termálfürdő: 2025. április 18.
- Kabai Gyógyfürdő: 2025. május 1.
- Strandfürdő Polgár: 2025. május 1.
- Tiszaföldvári Strandfürdő: 2025. május 1.
- Tölgyes Strandfürdő – Jászapáti: 2025. május 1.
- Vadas Thermal Resort (Párkány): 2025. május 1.
Mikor nyit a többi strand?
Az elmúlt évek tapasztalata szerint a korábbi május 1-jei nyitás helyett inkább a pünkösdi hétvége (idén június 8–9.) szokott lenni a kültéri medencék hivatalos nyitánya – ám 2025-ben több helyszín ezt megelőzően nyitja meg a strandrészeit. A gyereknap, amely idén május 25-re esik, szintén sok fürdő esetében kiemelt dátum, amikorra már biztosra vehetjük a strandolási lehetőséget.
A strandszezon igazi csúcspontja azonban a nyári szünet első napjára, június 21-ére, szombatra várható, amikorra szinte biztosan az ország valamennyi strandmedencéje és csúszdája működni fog. Addig is, itt a lista a várható nyitásokról:
- Albertirsa Gyógyvizes Strand: 2025. május 30.
- Aquaticum Strandfürdő – Debrecen: 2025. május 23.
- Bihar Termálliget (Berettyóújfalu): 2025. június 7.
- Csepeli Strandfürdő: 2025. május 12.
- Diadém Csornai Termálfürdő: 2025. május 31.
- Jászboldogházi Strandfürdő: 2025. június 14.
- Lipóti Termálfürdő: 2025. május 16.
- Marcali Gyógyfürdő: 2025. június 7.
- Petőházi Strand: 2025. május 30.
- Pünkösdfürdői Strandfürdő – Budapest: 2025. június 14. vagy június 21.
- Római Strandfürdő – Budapest: 2025. június 15.
- Sárrét Kincse fürdő – Püspökladány: 2025. május 9.
- Tápiószentmártoni Termálfürdő: 2025. május 24.
- Zalaszentgróti Termálfürdő: 2025. május 17.
Címlapkép: Egri termálfürdő