A Szeben, Brassó és Maros megyei látnivalók listáján középkori erődtemplomok, várak, hagyományos házak és természeti látványosságok is szerepelnek – írja az MTI.
A járatok a hét eltérő napjain közlekednek – hétköznap és hétvégén is.
A Nagyszebenből induló kék útvonal Medgyesen keresztül vezet az óvárosa miatt világörökségi helyszínnek minősülő Segesvárra olyan községek érintésével, mint az erődtemploma révén UNESCO-listás Nagybaromlak (Valea Viilor) és Berethalom (Biertan). Szászalmádon (Alma Vii) is átvezet, melynek XIV. századi erődtemploma tavaly részesült Európai Örökség Díjban, és a közönségszavazást is megnyerte.
A szintén Nagyszebenből induló, jóval hosszabb, sárga útvonalon Segesváron kívül még három város, Szentágota (Agnita), Erzsébetváros (Dumbraveni) és Nagykapus (Copsa Mare) található, de több községben is leszállhatnak körülnézni az utasok.
A Brassóból Segesvárra tartó, piros útvonalon vannak a legnépszerűbb erdélyi szász falvak, Szászfehéregyháza (Viscri) és Szászkézd (Saschiz). A busz a többi település mellett a város fölé magasodó váráról híres Kőhalmon (Rupea) is megáll.
Mindhárom útvonalon az egy napra szóló menetjegy 45 euróba, a két napra szóló 80 euróba kerül, a csak egy útra jegyet váltó utasoknak 100 lejt (20 euró) kell fizetni.
Alexandru Ujupan, a működtető cég vezetője úgy nyilatkozott, a szolgáltatással azon turistáknak próbáltak a kedvében járni, akik nem akarnak saját gépkocsival utazni, hanem alternatív közlekedési eszközöket választva egyedül vagy kisebb csoportban fedeznék fel a térség szépségeit. Járataikkal a térségben egyre fejlődő ökoturizmus és kulturális turizmus elvárásaihoz is próbálnak alkalmazkodni – tette hozzá.
Mivel a szászföldi látványosságok három megye területén találhatók és Romániában a távolsági buszjáratokra a megyei önkormányzatok hirdetnek közbeszerzést, nehéz mindhárom megyét lefedő, összefüggő távolsági járatokat találni.
A kezdeményezők szerint az UNESCO-busz ezt a hiányosságot is hivatott betölteni.

A szászföldi középkori erődtemplomok Erdély leghíresebb látnivalói között vannak. Az Erdély déli részén található, a XII. században betelepített szászok által alapított falvak legfontosabb épülete a falu közepén lévő, dombon álló erődtemplom volt. A templomok többségét a XIV. és a XVI. század között építették és legfontosabb feladatuk az volt, hogy megvédjék a települések lakosait a támadásoktól, fosztogatásoktól. A falakban éléskamrákat alakítottak ki, hogy az odamenekülő lakosok hosszabb ostromot is át tudjanak vészelni.
A dél-erdélyi erődtemplomok közül Berethalom, Kelnek, Nagybaromlak, Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Székelyderzs temploma került fel a világörökségi listára. Míg az erődtemplomok zöme a szász evangélikus egyházé, a Hargita megyei Székelyderzs erődtemploma unitárius.
MTI
Fotó: depositphotos.com