A Termál Online portál még pár nappal ezelőtt írt először arról, hogy információik szerint 2025-ben megkezdhetik a budapesti Szent Gellért gyógyfürdő felújítását, amelyre egy statikai probléma miatt kell minél előbb sort keríteni.
Ennek értelmében októbertől várhatóan bezárják a gyógyfürdőt.
A portál már korábban is arról írt, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtanak egy ezzel kapcsolatos üzleti tervet.
Mint friss cikkükben írták, melyet a hirado.hu szemlézett, a szerdai közgyűlésen végül nem volt vita fürdő ügyéről. Az ülésen nem hangzottak el kérdések vagy felvetések, a képviselők elfogadták, hogy nincs más lehetőség, és jóváhagyták az üzleti tervet, így most már biztosnak tekinthető, hogy a felújítás miatt lehúzzák egy ideig a rolót a Gellértben. A portál szerint
a teljes felújítás három évet vesz majd igénybe.
A szerdán tárgyalt üzleti tervből az is kiderült, hogy az önkormányzati tulajdonú fürdő tavaly 420 ezer vendéget fogadott, és összesen 4,2 milliárd forintos árbevétellel zárta az előző évet, 2025-re viszont (az őszi bezárás miatt) már csak 316 ezer vendéggel és 3,15 milliárdos bevétellel számolnak.
A fürdővel szomszédos Gellért Szállóban egyébként 2024 őszén már felújítási munkálatok kezdődtek, és most a fürdőnek is részben emiatt kell bezárnia. Ugyanis a hotel rekonstrukciójának egyes részeit csak a gyógyfürdő feladógépházában lévő eszközök leállításával lehet megoldani. Ezek leállítása esetén viszont nem tudják megfelelő módon vízzel ellátni a fürdőt.
A tervek szerint a fürdő felújítása két ütemben zajlana lesz. Az első körben a gyógyfürdő beltéri részeit újítanák fel, és amint ez végbemegy, azt a részt újra is nyitnák. A második ütemben pedig a kültéri részeket újítanák fel, valamint egy új VIP-részleget hoznák létre. A felújítás teljes költségét 20 milliárd forintra becsülik.