Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) turisztikai vezérigazgató-helyettese. Az Utazás kiállítás csütörtöki szakmai napján megkötött megállapodás szerint a budapesti gyógyfürdők és azok szolgáltatásain keresztül a magyarországi egészségturizmus népszerűsítése, valamint a budapesti vendégforgalom eredményeinek növelése érdekében ismét közös marketingkommunikációt valósít meg a két szervezet.
Az együttműködés részeként közös szakmai és média-tanulmányutakat szerveznek Magyarországra, illetve Budapestre, amelyek keretében neves médiumok képviselői mellett a potenciális utazásszervező-partnerek döntéshozóit látják vendégül.
Az MT Zrt. megjelenési lehetőséget biztosít a BGYH számára külföldi szakmai kiállításokon és workshopokon, továbbá az Élmény itthon havonta megjelenő turisztikai magazinban is népszerűsíti Budapest fürdőhelyeit.
A közlemény emlékeztet: a két szervezet már korábban megkezdte a közös munkát. A tavaly augusztusban kötött megállapodásuk jegyében egyeztetik egészségturisztikai stratégiai terveiket, illetve éves marketingkommunikációs célkitűzéseiket.
A két társaság együttműködését erősíti a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő akcióban való részvétel is. A kampány egyik fő elemeként Budapest történelmi fürdőibe – a Széchenyibe, a Gellértbe és a Rudasba – ismét ingyenes belépést biztosítanak. Az idei akció újdonságaként a megújult Lukács Gyógyfürdő is bekapcsolódott a programba.
Az MT és a BGYH közös lépéseket tesz annak érdekében, hogy különböző egészségturisztikai témájú nemzetközi szakmai rendezvényeket Magyarországra invitáljanak és házigazdaként vendégül lássanak, megosztják egymással a célok elérését segítő adatokat, kutatási eredményeket és tanulmányokat, illetve összehangolják ezzel kapcsolatos tevékenységüket – áll a közleményben.
forrás MTI