Aquacity Zalaegerszeg

AquaCity: Színes programok, tábor, kedvezményes jegyárak

A napokban megnyitotta kapuit az AquaCity Vízicsúszda és Élménypark. A Közép-Európa legnagyobb víztömegével büszkélkedő vízi paradicsom hétvégente számos programot kínál és szinte egész nyáron táborozási lehetőséggel várja a gyerekeket. További jó hír, hogy a fürdőzni vágyók a tavalyi (sőt: a 2019-esnél jóval alacsonyabb) árakon válthatnak belépőt.

Éppen húsz esztendeje, 2002-ben nyitotta meg kapuit az AquaCity, idézte fel a kezdeteket a létesítményben tartott szezonbeharangozó sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester. A fürdőkomplexum, tette hozzá, azóta szolgálja a várost és annak vendégeit. Az elmúlt két évtizedben számos változás történt a hazai turizmusban, az utazási szokásokban, nemrégiben pedig elkészült az új uszoda, tanuszoda és városi strand, átadták az Alsóerdei Sport- és Élményparkot, továbbá megújultak a múzeumok, azonban Zalaegerszeg idegenforgalmában még mindig az AquaCity a húzó­erő, szögezte le a polgármester. E létesítmények, mondta, nem konkurálnak, sőt, egymást kiegészítve kínálnak szabadidős lehetőséget a zalaegerszegiek és az ideérkezők számára.

– Amikor 2020-ban a koronavírus miatt megszorító intézkedéseket kellett hoznunk, át kellett gondolnunk azt is, mi legyen az AquaCityvel – említette Balaicz Zoltán. – Végül jó döntésnek bizonyult, hogy olcsóbb jegyárakkal kinyitottunk, mert sok családnak le kellett mondani a tervezett nyaralását, vannak, akik elvesztették munkájukat, mások a gyermekfelügyelet érdekében feláldozták a szabadságukat, így nem is gondolhattak utazásra. Ebben a helyzetben nem tehettük meg, hogy az AquaCity ne nyisson ki, és ne biztosítson legalább pótnyaralási lehetőséget az embereknek. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2020-ban és 2021-ben is nyitva kell lennie a létesítménynek.

A polgármester hozzáfűzte: a koronavírus-járvány miatti gazdasági világválsághoz igazodva szem előtt tartották, hogy a vendégek kedvező áron mehessenek a fürdőbe, és ott programok is várják őket. Ezért 2020-ban és 2021-ben is olcsóbbak voltak a belépők.

– Idén sem kaptuk vissza a régi életünket: háború a szomszédunkban, nemzetközi nyersanyaghiány, világméretű infláció, gazdasági szankciók, nemzetközi energiaválság – sorolta Balaicz Zoltán. – Ezért az a döntés született, hogy miközben országos szinten 20-25 százalékkal drágultak a strandbelépők, addig Zalaegerszegen még a 2019-es „utolsó békeév” áraihoz képest is olcsóbb jegy­árakat kínálunk.

A polgármester kiemelte: míg más városokban jelentősen csökkent a pandémia időszakában a látogatók száma, addig Zalaegerszegen a kedvezőbb jegyáraknak köszönhetően jól alakultak a számok: míg 2019-ben 69 537 látogató kereste fel a fürdőkomplexumot, addig 2021-ben 69 612 látogatója volt a létesítménynek. „Arra számítunk, idén még többen jönnek majd” – fogalmazott a városvezető.

Bánhegyi Péter, a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. ügyvezetője jelezte, hogy a szezon kezdete előtt saját és nagyobbrészt önkormányzati forrásból 27 millió forintot fordítottak karbantartásra és fejlesztésre az élményparkban. Ebből 8,6 millió forintot az általános karbantartás tett ki: a csúszdák rekonstrukciójára például 1,1 milliót, az aknafedelek biztonságossá tételére 800 ezer forintot, az átjáróhíd felújítására 400 ezret fordítottak. A hullámmedence szigetelése 6 millió forintba került, a jakuzzi burkolása 2 millióba, a klórtartályokra 6 milliót költöttek. Az ügyvezető szólt a létesítmény színes programkínálatáról is. A hagyományos jótékonysági családi nap és főzőverseny augusztusban várja majd az érdeklődőket, de lesz retró és sportnap, továbbá strandkönyvtár is szolgálja a tartalmas kikapcsolódást. A háromfordulós strandröplabda-bajnokság már múlt szombaton elkezdődött, a nyolc héten át tartó, nyolcturnusos napközis tábor június 27-én, hétfőn startol és augusztus 19-ig tart, hétfőtől péntekig fogadják a gyerekeket.

Forrás: zaol.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.