A koronavírus miatt a Wizz Air és a Ryanair is szünetelteti olaszországi járatait, a Wizz Air az izraeli járatokat is felfüggesztette.
A Wizz Air keddi közleménye szerint keddtől április 3-ig nem repülnek gépeik Algheróba, Bariba, Bolognába, Cataniába, Milánóba, Nápolyba, Pisába, Rómába, Torinóba, Velencébe, Trevisóba és Veronába.
A Wizz Air bejelentette továbbá azt is, hogy március 12-től március 23-ig szünetelteti az összes tel-avivi és eilati járatát is az izraeli hatóságok által a koronavírus terjedésének megfékezésének érdekében az összes érkező utas számára kötelezően elrendelt 14 napos karantén miatt.
A légitársaság az érintett járatokra foglalással rendelkező utasokat a lehető legkorábbi időpontban automatikusan tájékoztatja.
A jegyüket a wizzair.com honlapon és a légitársaság mobilalkalmazásában megvásárló utasok e-mailes értesítést kapnak, amelyben választhatnak a viteldíj teljes összegének visszatérítése vagy jóváírása között a WIZZ számlán, amikor 120 százalékon számolják el.
A légitársaság csak azokat az utasokat tudja értesíteni, akik a wizzair.com honlapon, vagy a légitársaság mobilalkalmazásán keresztül foglalták le jegyüket, ezért kérik, hogy azok az utasok, akik utazási irodán, vagy online utazási irodán keresztül vásárolták jegyüket, lépjenek kapcsolatba azzal az utazási irodával, ahol a jegyüket megvásárolták, hogy tájékozódjanak a lehetőségeikről” hangsúlyozták.
A Budapest Airport facebook oldalán közölte, hogy a Ryanair sem közlekedteti járatait Bariba, Cagliariba, Cataniába, Milánóba, Nápolyba, Palermóba, Pisába, Rómába és Trevisóba sem.
MTI