Zengő-kilátó Mecsek

A magyar turisták megszavazták az Év kilátóját

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese – jelentették be az építmény tövében egy emléktáblaavatással egybekötött sajtótájékoztatón.

Az Aktív Magyarország és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ hatodik alkalommal meghirdetett közönségszavazásának célja idén is az volt, hogy minél többen induljanak a természetbe, látogassanak el Magyarország hegycsúcsaihoz.

A felhívás során ezúttal is tíz kilátót jelöltek ki a szervezők, a természetjárók pedig ezek közül választhattak. A Mecsek legmagasabb pontján álló építmény 5752 szavazattal lett 2025-ben az ország kedvence úgy, hogy a több mint 15 ezer szavazatot leadó természetjárók több mint harmadának nyerte el tetszését.

Petényi Mirkó, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ NKft. ügyvezető igazgatója a rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy amikor elindították az Év kilátója pályázatot, fontos célként fogalmazták meg, hogy minél több ilyen építmény kerüljön fel a térképre turistacélpontként.

Kiemelte, hogy a Zengő-hegy legendája szerint zúgását, illetve abból eredő nevét, a belsejében rekedt kincskeresők kiabálása okozza, ugyanakkor ezek a kincskeresők „nem látták a fától az erdőt”, hiszen a kincs maga a Mecsek, annak pedig a „koronagyémántja a Zengő, és a Zengő-kilátó”.

Petényi Mirkó szerint a Mecsekben rengeteg lehetőség van még, ezért a vármegyei önkormányzattal és más szereplőkkel közösen számos aktív turisztikai célzatú programot fognak indítani a jövőben.

A Zengőn – amelynek gerincén található a növényritkaságnak számító bánáti bazsarózsa egyik legfontosabb magyarországi élőhelye – jelenleg álló kilátó 2020-ban létesült, amikor egy 1970-es években betonból emelt geodéziai tornyot egészítették egy hatszintes, masszív acélvázas szerkezettel.

A kilátóból a Mecsek keleti vonulatai adják a fő panorámát, de a Villányi-hegység tagjai is jól megfigyelhetők róla, tiszta időben pedig látni lehet olyan – közel száz kilométerre fekvő – hegyeket is, mint a Badacsony és a Gulács vagy éppen az észak-horvátországi Papuk.

Az Év Kilátója 2025 végleges eredménye:

  • Zengő-kilátó (Mecsek): 5752 szavazat
  • Megyer-hegyi kilátó (Zemplén): 2770 szavazat
  • Julianus-kilátó (Börzsöny): 2407 szavazat
  • Gortva-Jójárt-kilátó (Mátra): 1429 szavazat
  • Gloriette kilátó (Fertő tó): 781 szavazat
  • Thuróczy Lajos-kilátó / Galya-kilátó (Mátra): 692 szavazat
  • Szár-hegyi kilátó (Bakony): 636 szavazat
  • Lábasház-kilátó (Tisza-tó): 553 szavazat
  • Csere-hegyi kilátó (Balaton): 438 szavazat
  • Kömpe Szeme kilátó (Őrség): 334 szavazat

MTI / csodalatosmagyarorszag.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.