Március 31-ével kiszorulnak a Dagályból, tehát nem csak az Arénából, hanem a termálfürdőből is azok, akik ide jártak gyógyfürdős bérlettel, mert a Nemzeti Sportközpont szerződést bontott a főváros gyógyfürdőit üzemeltető céggel – írta meg a Dagály Termálfürdő információja alapján a hvg.hu.
A dagalyfurdo.hu tájékoztatása szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., valamint a Nemzeti Sportközpontok között létrejött megállapodást 2020. január 31-én a Nemzeti Sportközpontok felmondta.
„Társaságunk természetesen igyekszik gondoskodni vendégeink további kiszolgálásáról. Az éves – és alkalmas bérlettel rendelkező vendégeink 2020. március 31. után a bérletek átjárhatósága szabálya szerint használhatják a BGYH Zrt. által üzemeltetett fürdőket, valamint plusz szolgáltatásként lehetőséget biztosítunk a Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő igénybevételére is.
A beutalóval érkező vendégeink részére az OEP-es szolgáltatásokat fenti időpontig zavartalanul biztosítjuk. Új kúrát a Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett, többi gyógyfürdőben javasoljuk megkezdeni a beutaló alapján.” – írja a fürdő honlapja.