Plage 18

Balatoni strandok tehetősebbeknek

A hvg.hu összeszedte a legdrágább strandokat a Balatonon. A tihanyi Átrium Strand helyén megnyílt exkluzív hely, a Plage 18 a legdrágább balatoni strand idén: a CsodálatosBalaton.hu összesítése szerint itt péntektől vasárnapig 6 ezer forintot kell fizetni egy napi belépőért, amiért egy törölköző és egy napozóágy is jár. Hétköznap ennek a feléért is be lehet jutni, azonban még azzal is ez a legdrágább strand.

Ezt követi a balatonfüredi Esterházy strand, ahová idén 1700 forintba kerül egy felnőtt belépő. A másik két füredi strand ennél olcsóbb a maga 1050 illetve 1500 forintos belépőjével, azonban még ez is átlagon felülinek számít.

A harmadik legdrágább strand a csopaki, ahová 1600 forintért mehet be egy felnőtt.

A fentieken kívül 12 strandon kell ezer forint körüli összeget fizetni a belépésért, a jellemző azonban inkább a 6-800 forintos napidíj. Ezen felül lehetnek gyerek-, nyugdíjas- vagy családi kedvezmények is. A balatoni strandok döntő többsége védettségi igazolvány nélkül is igénybe vehető.

Forrás: HVG

Fotó: Plage 18

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.