Noha még javában tart a koronavírus-járvány, és érvényben vannak az azzal összefüggő utazási korlátozások, a Wizz Air fapados légitársaság május elsejével több reptérről is újraindítja a járatait. Az alacsony érdeklődés miatt a jegyek még a válság előttinél is olcsóbbak lehetnek most.
Az Austrian Wings szaklap a bécsi Schwechat reptérről induló, az Independent pedig a Londonhoz közeli Luton repteréről felszálló légijáratok újraindításáról ír. A London – Budapest járat is érintett.
Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint egy videokonferencián Stephen Jones ügyvezető igazgató is a Wizz Air járatok újraindításáról beszélt. Elmondása szerint a húsz célállomás között szerepel Milánó, Valencia és Tel-Aviv is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha a tervekkel ellentétben mégsem kapják meg az engedélyeket a járatok üzemeltetéséhez, akkor későbbre halasztják a bázis újranyitását.
Stephen Jones közlése szerint az alacsony érdeklődés miatt a jegyek még a válság előttinél is olcsóbbak lehetnek most.
A Wizz Air közölte: ahogyan már korábban felvetették, a nagyobb távolságtartás érdekében a középső székek üresen tartásával, valamint napi fertőtlenítéssel, a munkatársak maszk- és kesztyű§viselésével és a fedélzeten osztogatott fertőtlenítővel tervezik az újraindítást.
Forrás: MTI / Index
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI