A Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tavon is hétfőtől működnek a viharjelzők. Nyolc új állomással bővül a rendszer a Balatonnál, és több helyütt a már működő jelzőállomásokat is korszerűsítik.
A katasztrófavédelem és a viharjelzés rendszerében is mérföldkőnek számít az, hogy egymilliárd forintot meghaladó beszerzések valósulhatnak meg, fejlesztve a Balaton-régió biztonságát – mondta Bartók Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese a viharjelzés beindításával egybekötött uniós projektbemutató rendezvényen.
Bartók az év végéig megvalósuló fejlesztésekről, beszerzésekről közölte: nyolc új állomással bővül a rendszer a Balatonnál, és több helyütt a már működő jelzőállomásokat is korszerűsítik, csaknem ötven új eszközzel, ezen belül új járművekkel gyarapodik a térség. Ezek között van három, vízen és szárazföldön is közlekedni képes jármű, valamint hat, nádas tüzek megfékezésére alkalmas, gyors beavatkozásra képes speciális jármű és nyolc terepjáró gépkocsi.
Új eszközök szolgálják a vízből és a jégről mentés hatékonyságát is – tette hozzá, jelezve: az együttműködő önkormányzatok közül kettő – Balatonboglár és Balatonfüred – tűzoltóságánál 127 millió forintért felújítottak két gépjárműfecskendőt. A projekt keretén belül zajlik a balatoni viharjelzőrendszer fejlesztése – mondta a hétfői balatoni tájékoztatón Bartók Péter.
Bemutatták újdonságként, hogy a Balaton három medencéjében, a Keszthelyi-öbölben, Szigliget és Balatonmáriafürdő között és Alsóörsnél egy-egy a tóba helyezett, úgynevezett vízközepi bázis kapcsolódik a viharjelző rendszerhez.
Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke hangsúlyozta, a balatoni viharjelzés fontossága napról napra nő a gyarapodó szélsőséges időjárási események miatt. A közelgő főszezon időjárásáról elmondta, hogy a modellek szerint az idei nyár várhatóan melegebb lesz.
A Balaton körül 31 stabil fényjelző viharjelző és 15 mobil, a kiemelt strandokon elhelyezett fényjelző, a Velencei-tavon három stabil fényjelző viharjelző és egy mobil lámpaegység, a Tisza-tavon öt viharjelző állomás, a Fertő tó magyar szakaszán pedig egy állomás működik.
Az elsőfokú viharjelzés – percenként 45 sárga fényű fényfelvillanás – az erős (40 kilométer/óra és 60 kilométer/óra közötti) szélre, a másodfokú viharjelzés – percenként 90 sárga fényű fényfelvillanás – pedig a viharos (60 kilométer/órát meghaladó) szélre figyelmeztet. A jelzéseket a szélerősödést megelőzően fél-másfél órával hamarabb kiadják.
forrás: MTI, MN / Fotó: MTI