A legendás városi fürdők, sokkal többet jelentenek mint egy turisztikai terepasztal, ahová a kötelezően előírt megismerés, kipróbálás végett érkeznek a turisták. Egy jó fürdő, a helyi ember számára, társadalmi tér, ahol a sportolás és rekreáció mellett információt gyűjt, meg- és felismer. Kolozsvári Grandpierre Emil így ír a Lukács fürdőről: „nagyjából…azt a föladatot töltötte be, mint hajdan az irodalmi kávéházak vagy a szellemi foglalkozásúak kocsmai törzsasztala”
A budapesti fürdők társadalmi szerepe a II. világháború után értékelődött fel igazán. Például ebben az időszakban keletkezett, s lett népszerű a „zuhanyhíradó” kifejezés, ami azt jelentette, hogy aki fürdőbe jár, az nem csak az úszás és a gőz kedvéért, hanem a hírek, s volt időszak, amikor kifejezetten a hiteles információk miatt járt oda. A fürdőlátogatók között a tudományos-szellemi elit erős magját lehetett felfedezni, amire később felfigyelt a hatalom és besúgókat „ágyazott” be a fürdőkbe.
A régi, hagyományos, évtizedek óta üzemelő fürdőkben a reggeli hajnali órákat, általában ugyanazok azok az emberek töltik ki, míg a manapság vendégcsalogató kedvezményes időszakok másokat, de szintén folyamatosan növekvő létszámú társaságokat vonzanak be.
A fürdőknek meg vannak és mindig meg is voltak a népszerű látogatói, azok a híres emberek, akiket a fürdőben, hiányos öltözetükben, másként látunk, másként figyelünk, de mindenképp kíváncsian.
Egyes fürdők büszkék azokra a híres vendégeikre, akik rendszeresen járnak hozzájuk, akik kötődésükkel megemelik a fürdő hírnevét.
A budapesti Lukács fürdő leghíresebb vendégei közé tartozott többek között Ottlik Géza, Mándy Iván, Nádas Péter, Jékely Zoltán, Kosztolányi Dezső, Kállai Ferenc, Ottlik Géza, Kodály Zoltán, Latinovits Zoltán, Örkény István, Garas Dezső, Illyés Gyula és Kolozsvári Grandpierre Emil.
Nádas Péter a Párhuzamos történetekben így ír a Lukács fürdőről: „Itt a Lukácsban szeptember közepén beemelték a nagy üvegablakokat az emeletet hordozó pillérek közé, valamikor május végén pedig kivették. A két úszómedencét a nyitott udvarokban úgy ölelték körül több emelet magasan a fából ácsolt kabinsorok, miként kolostorudvarokat a kerengők. Nyáron akárha méhek kolostorát nézné és hallaná az ember, a fürdővendégek fürtökben zsibongtak a napfényes emeleti kaptárak körül. Mikor aztán hűvösebbek lettek az éjszakák, az emeleti kabinokhoz vezető lépcsőket lezárták; télen hó ült a kerengő korlátain. De most sem volt a látvány kevésbé lenyűgöző. A Szent Lukács forrásaiból különböző hőmérsékletű gyógyvíz bugyog fel, a legmelegebb közel hatvanöt fokos, a leghidegebb átlagosan tizenhét fokos, s ezeket a fürdőmesterek úgy keverik el, hogy az úgynevezett férfi medencébe ne ömöljön huszonegy fokosnál melegebb víz. Aki nem akar úszni, pancsikolhat a női medence melegebb vizében. Ám abban a pillanatban, amikor a levegő hőmérséklete odakinn alacsonyabbra száll, a nyitott medencék párologni, gőzölögni, szabályosan füstölögni kezdenek, borús téli napokon pedig oly sűrű köd ereszkedik a zárt udvarokra, hogy az úszók nem győznek bocsánatot kérni egymástól az örökös ütközésekért.
Most is erősen párolgott, a szélrohamok minduntalan megemelték, magukkal ragadták a gőz kicsiny felhőit és pihéit, vagy egyszerűen lefújták a párát a víz színéről, lemeztelenítették a felszínét, mely egyszerre lett az esőtől hólyagos és fodrozódott a széltől. Miközben így tombolt a vihar a medence fölött, az udvar szemközti homlokzatán egykedvűen haladt körbe a nagy villanyóra hosszú mutatója. Ám csak addig lehetett látni, hogy miként méri a másodperceket, amíg egy szélroham végig nem csapta domború üvegén a zápor újabb nyalábjait; akkor egy időre elhomályosult.”
Nem messze a Lukács fürdőtől lakott Kertész Imre, a közeli Török utcában. Valószínűleg nem ő volt a Lukács fő törzsvendége, de mindenesetre a Walkürben így fogalmaz „csupán egyetlen menedékem akadt még, ahol az általános, azaz a köz- és személyes katasztrófában, ha mégoly törékeny ideiglenességgel is, de olykor meghúzhattam magam: a Lukács uszoda.”
Ottlik Géza, az Iskola a határon című regényének kezdő soraiban Lukács fürdői életérzésről ír: „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.”
A ma 77 éves Váli Dezső képzőművész, minden reggel futva jár a Lukácsba.
A Gellért fürdő sem marad hírességek nélkül, hisz többek között Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Klebelsberg Kunó, ifj. Horthy Miklós, Tolnay Klári és Muráti Lili is ide jártak rendszeresen.
A Csillaghegyi strand József Attiláról és Tersánszky Józsi Jenőről közös fürdőzéséről őriz kedves emlékeket, mikor is József Attila nem próbálta fel a kölcsönzőből vásárolt fürdő nadrágot, amiről használat közben kiderült, hogy kb. egy százkilós emberre való. Így József Attila volt az aznapi vicc tárgya a fürdőben.
Budapest napjainkban nemzetközi filmek kiemelt forgatási helyszíne, így sok híres, közismert színész, rendező fordul meg a fővárosban, akik általában nem hagyják ki, hogy ne próbáljanak ki egy-egy fürdőt a városban. Így pózolt Ryen Glossing a Gellértben, s így kapták lencsevégre Penelope Cruzt-Javier Bardem házaspárt és Madonnát a Széchenyi fürdőben.
