Jó hír a természetes vizek kedvelőinek: idén nyáron ismét megnyílik az Árasztó-parti szabadstrand Budapesten. A tavaly nagy sikert aratott dunai fürdőhely július 1-jétől várhatja a látogatókat, miközben a főváros további dunai strandok és egy folyami uszoda létrehozásának lehetőségét is vizsgálja. A szervezők megújuló környezettel és közösségi programokkal készülnek a szezonra.
Budapesten jelenleg két kijelölt dunai szabadstrand működik: a Római-parti Plázs mellett az Árasztó-part kínál lehetőséget arra, hogy a városlakók természetes vízben hűsöljenek a nyári hónapokban – olvasható a Világgazdaság cikkében, melyre a Mandiner figyelt fel.
Még nagyobb terveket dédelget a főváros
A BGYH korábban azt is jelezte, hogy amennyiben a vizsgálatok eredményei lehetővé teszik, a jövőben újabb dunai szabadstrandok kijelölése sem kizárt. Ennek érdekében folyamatosan zajlanak a vízminőségi elemzések és a helyszínek alkalmasságát vizsgáló felmérések.
Hosszabb távon még nagyobb terveket dédelget a főváros: már készül egy budapesti folyami uszoda megvalósíthatósági tanulmánya is. Ha az elképzelések megvalósulnak, a Duna a következő években a rekreáció és a turizmus egyik kiemelt helyszínévé válhat Budapesten.
A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy egy dunai fürdőhely kialakítása összetett és hosszadalmas folyamat, amely szigorú vízminőségi és biztonsági feltételek teljesítését követeli meg.
Fotó: Árasztó-parti szabadstrand / Fotó: Budapest Gyógyfürdői / Facebook