Hivatalosan is megnyílt a nyár szenzációja Rimaszombat-Kurincon, az új hullámmedence Gömörbe hozta a tengert.
Ünnepélyes keretek között adták át szombaton a régió egyik legnagyobb attrakcióját: a vadonatúj hullámmedencét Kurincon. Az új medence a város vezetésének híresztelése szerint Közép-Európa legnagyobb hullámmedencéje.
A 70×60 méteres vízfelületű medence nemcsak méreteivel, hanem technológiájával is lenyűgözi a helyieket és a Gömörbe érkezőket. Nyolcféle különböző hullámot képes generálni, akár 1 méteres magasságig. A családbarát üzemmód azonban az enyhébb hullámokra fókuszál.
A hullámok óránként indulnak 10.00 és 19.00 között, míg a hárompályás tobogán félóránként 15 percig szórakoztatja a bátrabbakat.

A beruházás csak a kezdet, hiszen a tervek szerint vadvíz-csatorna és új fürdőépületek is épülnek majd Kurincon a közeljövőben.
Árak:
A rimaszombati önkormányzat már közzétette az új szezon árjegyzékét is. A felnőttek számára az egész napos belépő 10 euró, Rimaszombat lakosai, akik rendelkeznek „Rimaszombati kártyával”, 8 eurót fizetnek. A 3 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes. A 3 évnél idősebb gyermekek, diákok, 65 év feletti nyugdíjasok, valamint mozgáskorlátozottak számára a belépő 8 euró. Azok a gyermekek (3–15 év között), akik olyan szülővel érkeznek, aki rendelkezik Rimaszombati kártyával, illetve a diákok, 65 év feletti nyugdíjasok és mozgáskorlátozottak Rimaszombati kártyával 6 euróért léphetnek be. A sátorozás díja éjszakánként 10 euró, lakókocsival 20 euró.
A biztonságról 18 képzett úszómester gondoskodik, akik közül hárman kizárólag a hullámmedencénél teljesítenek szolgálatot – ha kell, azonnal leállíthatják a hullámgépet. A vízminőséget a nyitás előtt a Regionális Közegészségügyi Hivatal is ellenőrizte és megfelelőnek találta.
A rimaszombati Kurinc tó partja mostantól nem csupán pihenőhely, hanem élményközpont is – ahol a napfény, a víz és a hullámok találkozásából új nyári hagyomány születhet.
Fotók: felvidek.ma