Duplájára emelik az adókat a magyarok által is kedvelt üdülőhelyen

Katalónia megduplázza a turisztikai adó mértékét – jelentette be Alícia Romero, a tartományi kormány gazdasági tanácsosa Barcelonában.

A döntés értelmében a katalán fővárosban egy ötcsillagos szállodában a jelenlegi 3,50 eurós adó 7 euróra emelkedik, míg egy négycsillagos hotelnél 1,70 euróról 3,40 euróra, a turisztikai apartmanok esetében pedig 2,25 euróról 4,50 euróra nő éjszakánként és személyenként az adó.

Barcelonában azonban a turisztikai adó mellett jelenleg 4 euró önkormányzati illetéket is kell fizetni, de a város lehetőséget kap arra, hogy ezt is megduplázza.

A katalán fővároson kívül kisebb lesz az adóteher: ötcsillagos hotelben 3 euró helyett 6 eurót, négycsillagos szállodában 1,20 euró helyett 2,40 eurót kell fizetni, míg a turisztikai apartmanoknál egy euró helyett két eurót számolnak majd fel.

A tengerjáró hajók esetében, ha 24 óránál kevesebbet tartózkodnak a kikötőkben, az adó mértéke 3 euróról 6 euróra emelkedik, ha tovább maradnak, akkor pedig 2 euró helyett 4 eurót kell fizetni naponta.

A döntéssel lehetőséget adnak a települési önkormányzatoknak arra, hogy Barcelonához hasonlóan további adót is kivessenek a turistákra, de ennek mértéke nem haladhatja meg a 4 eurót.

Romero rámutatott:

ezt a bevételt minden önkormányzat arra fordíthatja majd, amire „leginkább szüksége van”, például lakhatásra, takarításra vagy biztonságpolitikára.

A megnövelt turisztikai adó bevételeinek 25 százalékát a katalán kormány lakáspolitikai intézkedések finanszírozására költi, hogy növelje a kínálatot és javítsa a kiszolgáltatott társadalmi csoportok lakhatási hozzáférését – tette hozzá.

A rendelkezés része egy lakhatási intézkedéscsomagnak, amelyről a tartományt kisebbségben kormányzó Katalán Szocialista Párt (PSC) és a kabinetet kívülről támogató Comuns baloldali tömörülés állapodott meg azzal a céllal, hogy „megállítsák a spekulációt” az ingatlanpiacon. Ennek értelmében például a nagytulajdonosok esetében az ingatlanvásárlások utáni adó mértékét 10 százalékról 20 százalékra emelik.

A katalán kormány számításai szerint az intézkedésekből befolyó összegek mintegy 300 millió euróval növelik a tartományi költségvetést. Várhatóan ebből a megnövelt turisztikai adó 98 millió eurót tehet majd ki.

Az elképzelés máris kritikát váltott ki a turisztikai ágazat képviselőinek részéről. Kifogásolták, hogy nem egyeztettek velük a döntést megelőzően, és felhívták a figyelmet arra, hogy az emelés a szektor versenyképességét veszélyezteti.

Az intézkedéscsomagot a katalán parlamentnek még jóvá kell hagynia ahhoz, hogy életbe léphessen, miután közzéteszik a hivatalos közlönyben.

Ahogy egész Spanyolországban, úgy Katalóniában is rekordot döntött a turisták száma tavaly. Az északkeleti országrészben fekvő tartományba több mint 19,9 millióan látogattak, 9,7 millióval többen, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor Barcelonában, csakúgy mint Spanyolország más népszerű üdülőhelyein, például a Kanári-szigeteken vagy a Baleár-szigeteken, egyre gyakoribbak a tömegturizmussal szembeni tüntetések.

MTI

Fotó: Pixabay

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.