Várhatóan már az idén nyáron új szabadstrand nyílik Budapesten, a XI. és a XXII. kerület határán, és indulhat a Duna-fürdő tesztelése is a III. kerületi Duna-parton, Pünkösdfürdőn – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
„A városvezetés célja, hogy Budapest ne csak a Duna és a fürdők városa legyen, hanem a Dunában fürdők városa is. Ezt mindenekelőtt a Duna évről évre javuló vízminősége teszi lehetővé” – írták.
A közlemény szerint Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön az új, Duna Civil Témacsoport alakuló ülésének keretében tartott egyeztetést civil szervezetekkel. A város és a folyó kapcsolatát meghatározó kérdések között került szóba a budapesti dunai szabadstrandok ügye, és a Duna-fürdő koncepciója.
A főpolgármestert idézték, aki elmondta, hogy
Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) jól halad a szükséges vizsgálatokkal, és köszönetét fejezte ki a cég munkatársainak, az új szabadstrand és a Duna-fürdő előkészítése ugyanis sokkal előrehaladottabb fázisban tart, mint azt akár két hónapja remélni merték volna.
Rámutattak arra: több szempont befolyásolja, hogy hol lehet Budapesten új szabadstrandot nyitni, hol létesülhet az első kísérleti Duna-fürdő.
A biztonság elsődleges, vizsgálni szükséges a vízminőséget, az adott partszakasz megközelíthetőségét, a Duna sodrását és a hajóforgalmat, a szükséges engedélyek beszerzésének folyamatát. Mindezek érdekében a BGYH folyamatos kapcsolatban van az állami vízügyi hatóság szakembereivel is.
„A vízminőség folyamatos mérése, a Római-parti, több éve sikeresen működő népszerű szabadstrand üzemeltetésének tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a Duna folyamatosan javuló vízminősége lehetőséget ad arra, hogy új szabadstrandok nyíljanak a városban”
– tették hozzá.
Kiemelték: a BGYH rendszeresen ellenőrzi a vízminőséget, bővíti a mérőkapacitását, mindezek alapján több potenciálisan alkalmas helyszínt is vizsgál.
„Az eddig elvégzett munka alapján kijelenthető, hogy lehetőség van már idén nyáron új dunai szabadstrand kialakítására a XXII. és XI. kerület határán található, Hosszúréti pataknál lévő partszakaszon, a Savoya Park közelében, a lakótelep vonzáskörzetében” – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Kitértek arra, hogy a szabadstrand mellett a vártnál gyorsabban halad a Duna-fürdők nyitásának előkészítése is.
A közgyűlés csupán egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről döntött, de a jelenlegi szakmai álláspont szerint már idén kipróbálhatnak a budapestiek egy moduláris elemekből összeállítható, környezetbarát Duna-fürdőt.
A teszt eredményei pedig sok tanulsággal szolgálhatnak majd a következő években megtervezendő új, teljes értékű Duna-fürdőhöz.
„Ezt a dunai medencét kísérleti jelleggel a III. kerületi Duna-partra, Pünkösdfürdőre, a békásmegyeri lakótelep közelébe lehet telepíteni” – írták, hozzátéve: a kísérleti megoldás kiválóan alkalmas lehet a lakossági igények felmérésére és az üzemeltetési feladatok kipróbálására.
MTI
Címlapkép: Római szabadstrand Facebook