Lovas ökoturisztikai élményközpont épül a Balaton-felvidéken

Terápiás, oktatási- és turisztikai célokat is szolgál majd a Nagyvázsonyban megvalósuló lovasbázis.

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával – közölte a Báboskert Lovassport és Lovasterápiás Sportegyesület.

A helyszín, amely gyalogosan, lóháton és kerékpárral is könnyen megközelíthető, egyaránt szól az aktív turizmust kedvelő családokhoz, valamint a rekreációt kereső idősebb vagy speciális igényű gyermeket nevelő látogatókhoz.

Mint írták, az élményközpont működtetését a Báboskert Sportegyesület szakemberei és helyi partnerek biztosítják majd, akik elkötelezettek a fenntarthatóság és az esélyegyenlőség iránt.

Az összesen mintegy 242 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező központban, helyet kap a tervek szerint a környéken élő művészek alkotásait bemutató lovas galéria. Ehhez a helyiséghez kapcsolódik majd egy igény szerint leválasztható, ugyancsak a hely tematikájához igazodó alkotóműhely is.

A bemutató- és a vetítőteremben a lovak történetével is megismerkedhetnek majd

A központban kialakítanak lótörténeti bemutató- és vetítőtermet és közösségi pihenőteret is. A tetőtérben helyezik el az irodát és a raktárhelyiséget, valamint kialakítanak egy fürdőt a szervezők számára. A parkolók és az épülethez kapcsolódó teraszon kívül, a kivitelezési feladatok része lesz a központnak helyet adó telek körbekerítése és egy 24 négyzetméter alapterületű állatbemutató épület megépítése is.

Az aktív kikapcsolódást kedvelők mellett várják a speciális igényű gyerekeket és szüleiket is

A Báboskert Lovassport és Lovasterápiás Sportegyesület 299,9 millió forint vissza nem térítendő uniós és kormányzati támogatásból valósíthatja meg a nagyvázsonyi projektet, amely a természetjárás, a lovaglás és a fenntarthatóság alapelveit ötvözi. A központ remek lokációval rendelkezik, gyalog, kerékpárral és lóháton is jól megközelíthető. Az egyesület szakemberei az aktív turizmust kedvelő családokon kívül, várják majd a rekreációs lehetőséget kereső idősebb korosztályt és speciális igényű gyerekeket és szüleiket is. A szervezet közleményében azt írta: állatasszisztált turisztikai élményelemeket építenek be az új központba, amelyek a terápiás hatások mellett, rekreációs és edukációs célt is szolgálnak.

 

 

MTI / magyarepitok.hu

Fotó: Báboskert Lovassport és Lovasterápiás Sportegyesület facebook oldala / Pető Mónika

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.