tisza-tó átúszas 2024

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás Abádszalókon

Nevezni online vagy a helyszínen lehet

Szombaton, Abádszalókon ismét egyesül két sikersportág, ugyanis újra megrendezik a Tisza-tó-átevezést és -átúszást.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség közösen összefogva 2021-ben bonyolította le először az eseményt, idén pedig ismét várják a vízisportok szerelmeseit Magyarország egyik legnagyobb állóvizéhez.

Az átevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel – kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval – a strandtól indulva, egy kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve nyolc kilométert teljesítenek. Azok, akik inkább az úszást választanák, 3,6 kilométert tehetnek meg az Abádi-öbölben. A két útvonal nem keresztezi egymást és akár mindkét kihívást is teljesíthetik a résztvevők.

Az átúszás 9, az átevezés 10 órakor rajtol szombaton – a szervezők tájékoztatása szerint. Nevezni online vagy a helyszínen lehet.

MTI

Címlapkép: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.