Hévízi mintára fejlesztenék az egyiptomi gyógyturizmust

A hévízi egészségturisztika több mint kétszáz éves tapasztalatára építve szeretnék fejleszteni az egyiptomi Dél-Sínai tartomány gyógyturizmusát – közölte a tartomány kormányzója Sarm es-Sejkben magyar és egyiptomi újságírók előtt.

Khaled Fouda elmondta: egyedülállónak számít a magyar fürdővárosban végzett gyógyászati és turisztikai tevékenység, amelyet mintának tekintenek az egyiptomi fejlesztésekben. A mintegy másfél milliós lakosságú Sínai-félsziget déli tartományában található az a Mózes-forrás, amelyet a magyar gyógyturisztikai tapasztalatokat átvéve szeretnének fejleszteni.

A tartományi kormányzó ugyanakkor arról is beszélt, hogy az Egyiptomba érkező turisták számára biztonságos helynek számít Sarm es-Sejk, ahol jelenleg közel 400 szálloda több mint 64 ezer szobát kínál.

A ma már testvérvárosi együttműködéssel rendelkező Sarm es-Sejk és Hévíz közös lehetőségeiről Papp Gábor polgármester úgy vélekedett, hogy a gyógyászati és a vallási turizmust is ötvözni lehet a Dél-Sínai tartományban található forrás fejlesztésével. A lehetőség kölcsönös, hiszen Hévízre is érkeznek – elsősorban jobb módú – egyiptomi turisták, de számos magyar utazó is felkeresi Egyiptomot, ezért is tartják napirenden a sármelléki Hévíz-Balaton Airport és Sarm es-Sejk – évente 6-8 milliós utasforgalmú – repülőterének összeköttetését.

MTI / Fotó: Hévízi Tófürdő Facebook