Hétvégén indul a strandszezon

Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti létesítmények közül elsőként a Paskál és a Palatinus fürdő nyitja meg kapuit, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tájékoztatása szerint május 26-án nyit a Csillaghegyi, május 27-én a Római strand, június 2-től pedig már a Pünkösdfürdői strand is fogad vendégeket.

Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató közölte: a hétköznapi felnőtt belépők árai a tavalyi strandárakhoz képest a Pünkösdfürdői- és Csillaghegyi strandon változatlanok, a többi strandon legfeljebb száz forinttal emelkednek, a felnőtt belépők ára 1800-3100 forint, a kedvezményes – gyerek, diák, nyugdíjas – jegyek ára 1500-2600 forint között van. A strandok továbbra is kínálnak kedvezményes, családi belépőket, melyek ára 3400-9600 forint. A Csillaghegyi fürdőben – az új wellness részleg megnyitásáig – a belépők ára hétköznap egységesen ezer forint, hétvégén ezerkétszáz forint.

Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a fürdőkben befejeződtek a felkészülési munkálatok, számos fejlesztés indult országszerte. Tavaly minden fürdő látogatottsága emelkedett, jó évet zártak a fürdők – mondta a szakember. Magyarországon ötszázötven fürdőegység működik, közöttük kétszázhúsz fürdőt és strandot tartanak nyilván, ezek nyolcezer embernek adnak munkát.

Forrás: MTI. / Fotó: Fortepan