Csongrád Gyógyfürdő

A Csongrádi Gyógy- és Strandfürdő a város központjában található. A fürdő medencéi  nagy zöld felülettel vannak körbevéve. A fürdő egész éves nyitva tartásával, közeli szálláshely lehetőségekkel, szakképzett egészségügyi dolgozókkal és állandó orvosi felügyelettel várják a gyógyulni vágyókat.

Csongrád megye egyik legszebb fekvésű, családias hangulatú fürdője a Csongrádi Gyógyfürdő és uszoda, amely a városközpontban, árnyas fák ölelésében terül el. A Fürdő különböző hőfokú fedett és nyitott medencéivel várja a pihenni, sportolni és gyógyulni vágyókat.

A komplexum új, impozáns, fedett épületében három medence közül választhatnak a vendégek, amelyből kettő az év minden szakában gyógyvízzel üzemel, kültéren az 50 m-es Úszómedence, Gyermekpancsoló, valamint a 400 m2 felületű élménymedence várja vendégeit. A fürdő fedett részében a medencéken kívül büfé, szolárium, valamint szauna és infraszauna, só szoba és aromakabin is szolgálja a vendégek kényelmét.

A gyógyászati részleg komplett fizioterápiás kezelést kínál a gyógyulni vágyóknak.

A reumatológiai szakrendelés mellett gyógyvizünkre és képzett szakembereink tudására és gyakorlatára alapozva több, TB támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátást biztosítanak.

A fürdőzés, napozás örömein kívül sokféle sportolási, szabadidő eltöltési lehetőség is kínálkozik: kültéri óriás sakk, lengőteke, anakonda csúszda, játszótér, valamint a kicsik örömére egy minden igényt kielégítő játszóház.

Strandfürdő

A strandfürdő 20×50 m-es, feszített víztükrű úszómedencével, télen sátorral fedett tanmedencével és termál ülőmedencével várja a vendégeket.  A strand közel 7000 m2 zöldterületén nyáron lakókocsis és sátras kempingezési lehetőség áll a vendégek rendelkezésére – uszodai belépővel együtt!!!

Medencék

Úszómedence:
  • 20 x 50 méteres, feszített víztükörrel, betonburkolattal (medence felújítása: 1997), vízforgatóval, térfogata: 1.470 m3  vízfelülete: 1.050 m2
  • Üzemelési időszak: minden év január 01-től december 31-ig.
  • Vízhőmérséklet: 26 – 27 C fok
10 méteres átmérőjű meleg vizes medence:
  • Medence térfogata: 55 m3 , vízfelülete: 78 m2
  • A medence fedetlen, üzemel január 01-tõl december 31-ig, burkolata: mûanyag fóliával bevont betonszerkezet
  • Vízhőmérséklet: 34 – 36 C fok

Tanmedence

  • Téglalap, 8 x 16 x 1,0,  térfogata: 133,28 m3, vízfelülete: 133,28 m2
  • Medence üzemel: fedetten: minden év október 15-tõl április 15-ig, Fedetlen: április 15-tõl október 15-ig
  • Medence vizének hőmérséklete: 32-33 C fok, burkolata: csempe
Pancsoló medence:
  • Nyújtott L alakú, a két rész között bukó rendszer
  • Vízfelülete: kb. 180 m2 , mélysége: 8 cm – 17 cm (bukónál) – 19 cm – 48 cm, burkolata: csempe
Beltéri wellness gyógymedence:
  • Medence alakja: téglalap, 5 x 7 x 0,93 , térfogata: 34 m3 , vízfelülete: 35 m2
  • Medence üzemel: fedetten, minden év január 01-tõl december 31-ig
  • Medence vizének hõmérséklete: 34 – 35 C fok
  • Medence burkolata: mozaik és apró kocka csempe
Fürdőmedence – meleg vizes:
  • Medence alakja: sokszög: 2 x 2,5 x 0,73, térfogata: 4 m3, vízfelülete: 5 m2
  • Medence üzemel fedetten: minden év január 01-tõl december 31-ig
  • Medence vizének hõmérséklete: 38 C fok
  • Medence burkolata: mozaik és apró kocka csempe
Gyógyászati gyógyvizes medence:

A medence alakja: téglalap alakú 11 x 6 méter
Vízmélység: 1,2 m
Vízhőfok: 34-35°C, a medence töltő-ürítő rendszerben üzemel, gyógyvízzel feltöltve
Üzemel: egész évben fedetten

Kezelések előtt ellazulhat a Nátrium-hidrogén- karbonátos vízben, amely oldja stresszt, előkészíti a testet a masszázshoz, és egyéb gyógyászati kezelésekhez.

Élménymedence:

A medence alakja: amorf alakú, a medence 2 részre osztható beépített zsilippel.
Kiúszóval összeköttetésben áll a beltéri gyógyvizes Wellness medencével, élményelemekkel, sodrófolyosóval ellátva.
Vízmélység: 1 m
Vízhőfok: 35-38°C
Üzemel: A kettéosztott medence kiúszó felőli része üzemel egész évben , nyitottan, töltő- ürítő rendszerben. A medence többi része üzemel szezonálisan vízforgatóval ellátva.

Elengedhetetlen egy fürdő mindennapjai során, hogy vízi attrakciókkal kényeztesse vendégeit. Ebben a medencében minden olyan élményelem megtalálható, amely a vendégek igényeit kielégíti: nyakzuhany, vízsugár masszázs, sodró folyosó, buborék.

Gyógyfürdő

A gyógyfürdő OEP szerződéssel az alábbi gyógyászati kezelések kiszolgálását is végzi: 

  • Iszapfürdő
  • Súlyfüdő
  • Szénsavfürdő
  • Orvosi gyógy masszázs
  • Tangentor

Egyéb szolgáltatások

  • Infraszauna
  • Finn szauna
  • Szolárium
  • Masszázs
  • Tangentor
  • Étterem (átjárás biztosított)
  • Gyermek játszótér
  • Ingyenes WIFI elérhetõség a strand egész területén
  • BEMER terápia: A BEMER az egyetlen olyan érterápia a világon, mely tudományosan igazolva az emberi test legnagyobb szervére a 120.000 km hosszú, mikro keringésre fejti ki hatását. Már 8 perc alatt több mint 30.000 km hosszú kapillárist (hajszáleret) nyit meg, biztosítva ezáltal, hogy egyedülállóan magas koncentrációban jusson el az oxigén a sejtekhez. Az emberi szervezet öngyógyító és szabályozó mechanizmusára hatva automatikusan beindítja az öngyógyítást. A kezelés időtartama max.: 30 perc, ára 1.500.-ft/alkalom. A kezelésre jelentkezni lehet a gyógyfürdőben személyesen, vagy a 63/ 481-918-as telefonszámon!

A gyógyászat rendelkezésre álló ideje: Hétfőtől – Péntekig: 7-17-ig

Jegyárak

A legfrissebb belépőjegy árakkal kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

Nyitvatartás

Az aktuális nyitvatartási renddel kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

Elérhetőség
6640 Csongrád, Dob u. 3-5.
Telefon: 63/850-900
E-mail:  furdo@csongrad.hu
Web:  http://www.csongradfurdo.hu

Fotók: www.csongradfurdo.hu