Bogácsi Thermálfürdő

Bogács a Bükk-hegység lábánál a Hór és Szoros patak völgyében található, mely az utóbbi években kedvelt pihenőhely lett. Kőolajkutatással feltárt 76 oC -os termálvíz (480 méter mély kutakból nyerik) méltán emelte hírnévre Bogácsot.

Ezen természeti adottság kihasználásával létesült a termálfürdő, mely nyitott medencéivel télen-nyáron közkedvelt hely a meghitt, nyugodt környezetben.

A fürdő területén 9 medence – hat gyógyvizes, két gyermek-, egy úszómedence – várja a fürdőzőket a nyári szezonban, május 1-jétől szeptember 30-áig. Szezonon kívül négy gyógyvizű medencében (az egyik fedett) lehet megmártózni. A gyógyvizes medencék – ahogy általában – nem vízforgatósak. A tizedik medence a strandhoz kapcsolódó Jurta üdülőközpont vendégeinek felfrissülését szolgálja.

Bogácsi Thermálfürdő gyógyvizes medencéi

Ajánlott fürdési idő: 20 perc, megismételhető

1. Nagy gyógymedence | 6 éves kortól használható | vízhőfok: 35-37 °C | méret: 27×13 méter | mélység: 1,2–1,4 méter | specialitás: a medence 60 százalékát befedő, bogácsi kővel kirakott oszlopok által tartott, UV-szűrős védőtető; nyakzuhany (dögönyöző) | üzemel: egész évben, minden nap

2-3. Ikermedence (a két egymáshoz épült medence méretei azonosak, vízhőfokuk különbözik) | 18 éves kortól használható | vízhőfok: 35, illetve 37 °C | méret: 15×15 méter | mélység: 1,4 méter | specialitás: körben kétlépcsős ülőpad | üzemel: egész évben, minden nap

4. Fedett medence (a Thermálszállóban) | 18 éves kortól használható | vízhőfok: 34-36 °C | méret: 6×7,5 méter | mélység: 1 méter | specialitás: félkörívvel záruló medence | üzemel: egész évben, minden nap

5-6. Pillangómedence | 18 éves kortól használható | vízhőfok: 35-37 °C | méret: 113 négyzetméter | mélység: 0,8–1 méter | specialitás: különleges formájú, két szimmetrikus részből álló medence, az egyikben jakuzzival | üzemel: egész évben, minden nap

Gyermekpancsolók

7. Vízi játszótér | 0–6 éves gyerekek használhatják | vízhőfok: 31-33 °C | méret: 100 négyzetméter (speciális alakú) | mélység: 0,2–0,4 méter | specialitás: vizes alagút, vízköpő teknősbéka, vízi gomba, billenő „dögönyöző” vödör | üzemel: június 15–augusztus 31. (nyitás az időjárástól függően hamarabb is lehet)

8. Gyermekmedence | 4–10 éves gyerekek használhatják | vízhőfok: 31-33 °C | méret: átmérője 6,5 méter (körmedence) | mélység: 0,4–0,6 méter | specialitás: gömbcsúszda | üzemel: május 1–szeptember 15. (nyitás időjárástól függően)

Úszóknak

9. Hideg vizes medence | 6 év fölött használható a sekélyebb rész, a mélyebb csak úszóknak | vízhőfok: 24-26 °C | méret: 22,5×33,3 méter | mélység: 0,8–1,6 méter | üzemel: május 1–szeptember 15.

10. Jurtakert medence | 6 éves kortól használható | vízhőfok: 30 °C | méret: 9×14 méter | mélység: 0,8–1,2 | specialitás: csak a Jurtakert szállóvendégei használhatják | üzemel: május 15–szeptember 15.

Bogácsi Thermálfürdő Csúszdapark

A gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt remek új szórakozást kínál 2014 nyarától a csúszdapark, amely a máshol is megtalálható pályák mellett igazi ritkasággal is várja a vállalkozó kedvűeket, persze csak a nyári szezonban – az üzemelési időszak kezdetéről, befejezéséről, az esetleges speciális üzemelési rendről  honlapunkon tájékoztatjuk vendégeinket.

Az egyik csúszda a „Spacehole„, az „örvénylő tál„. Kilenc méter magasságból indulva egy jó 20 méter hosszúságú csövön keresztül egy nyitott „tálba” érkezünk, ahol, mint az örvénylő vízben, megpördülünk, majd be újra egy csúszdacsőbe, aminek végén a medencében landolunk.

Nagyjából kétszer ekkora utat tehetünk meg a „Blackhole + Up hill flying boats” (magyarul mondhatjuk így: „egy fekete lyuk után hegynek felfelé repülő csónak„) kettős csúszdáján. Előbb egy csőben (fekete lyuk) haladunk a csúszógumin, majd kiérve a fényre, az imént szerzett lendülettel felfelé „szállunk”, hogy aztán a csúcsról ismét a „vízszintre”, a medencébe érkezzünk.

Az igazi újdonság a „Wawe slide„, a „hullámcsúszda„. Itt is a 9 méteres magasságban lévő, közös indítótoronyból kezdjük utunkat: a csúszógumin lefelé tartva kellő lendületet szerzünk, ami jó magasra felvisz a szemközti íven! Onnan megint vissza, és megint vissza – mindaddig, amíg lassan elfogy a lendület, és az íves csúszda legalsó pontján megállva, szépen kilépünk a szerkezetből…

Szülők, nagyszülők, készüljenek! – ide feltétlenül el kell hozni a gyerekeket, unokákat.

Javallatok:

A termálfürdő mindennap üzemel, kivéve szeptember 16-tól május 15-ig, amikor hétfőnként szünnap van. A főszezonban 9-20 óráig látogatható.

2001-ben nyilvánították a termálvizet gyógyvízzé, mely ásványi anyag tartalma szerint a kalcium magnézium hidrogén- karbonátos fő biológiai hatóanyaga alapján a kénes gyógyvizek csoportjába tartózik. Hatékonyan elősegíti a reumatikus, ízületi, mozgásszervi betegségek gyógyulását, légcsőhurutok, nőgyógyászati, prosztata , gyomorhurut, epe-és májbetegségeknél, valamint törések utókezelésénél alkalmazható.

A kalcium gyulladáscsökkentő hatású, a bőrön át való felszívódás alapján csontritkulásban szenvedő betegeknél kedvező hatású lehet.

Ivókúrára is kiválóan alkalmas hosszabb időn át 2-3-4 dl-ként, valamint fog és szájápolásra is hatásosan alkalmazható, mert lúgos lévén a fogkövet oldja és a foghús gyulladását gyógyítja.

A kénes gyógyvizek az egyik legerősebb ingert jelentik az emberi szervezetünkre, a kén beépül az ízületi porcba. Belélegezve a koszorús ereket tágítja, egészséges emberben kedvező hatást fejt ki az érszűkület megelőzésében, a beépült kén a koleszterin lerakódását megakadályozza.

Ellenjavallatok:

  • szívbeteg infarktus után három hónapig
  • magas vérnyomás 180/120 Hgmm felett
  • ízületi, ideggyulladás ideje alatt
  • lázas állapot
  • tuberkulózis, fertőző betegségek
  • terhesség
  • daganatos betegségek, elmebetegség
  • epilepszia
  • bőr gyulladásos elváltozás esetén

Ajánlott fürdési idő 20 perc, mely ismételhető

A termálvíz összetétele:

Kálium K+ 5,00 mg
Nátrium Na+ 33,00 mg
Ammónium NH4+ 0,46 mg
Kalcium Ca2+ 83,00 mg
Magnézium MG2+ 24,00 mg
Vas Fe2+ 0,17 mg
Klorid Cl- 23,00 mg
Bromid Br- 0,06 mg
Jodid J- 0,03 mg
Szulfát SO42- 10,00 mg
Szulfid S2- 4,00 mg
Hidrogénkarbonát HCO3- 433,00 mg
Metaborsav HBO2 2,60 mg
Metakovasav H2SiO3 50,00 mg
Szabad szénsav CO2 173,00 mg
Kötött szénsav CO2 156,00 mg

Kapcsolódó szolgáltatások

A fürdő területén korszerű Gyógycentrum működik, melynek OEP által támogatott szolgáltatásai a következők:

  • frissítő és gyógymasszázs
  • víz alatti sugármasszázs
  • gyógytorna
  • iszapkezelés
  • elektromos fiziotherápiás kezelés (ultrahang, interferencia)
  • csoportos víz alatti torna

Wellness – Spa testkényeztető és méregtelenítő kezelések:

  • Shen – Tao lávaköves masszázs
  • mandulaolajos lábmasszázs
  • Holt-tengeri salaktalanító iszappakolás
  • sós aromaolajos masszázs
  • Sanovera testtekercselés
  • algapakolás egész testre
  • Szolárium, infraszauna stb.

Nyitvatartás

Nyitva tartás az év minden napján:

főszezonban 09:00–20:00 (06. 01–08. 31.)

elő- és utószezonban 09:00–19:00 (05. 01–31. és 09. 1–30.)

ősztől tavaszig 09:00–17:00 (10. 01–04. 30.)

A Thermálfürdő mindennap nyitva tart!

A gyógyvizes medencék egész évben, az úszómedence és a gyermekpancsolók május 1-től szeptember 15-ig üzemelnek.

További szolgáltatást vehetnek igénybe a fürdővendégek a Thermál Szállóban található belső, fedett termálvizes medence valamint a szauna használatával is további ellenérték kifizetésével. ( ld. Fürdőjegy árak )

Üdülési csekk elfogadóhely!

Jegyárak

A legfrissebb belépőjegy árakkal kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

4. életévüket még nem betöltött gyerekek ingyenesen látogathatják a fürdőt.

Minden szombaton esti fürdőzésre van lehetőség!

Csoportok kedvezményei:

  • 10 fő felett 5 %-os kedvezmény
  • 100 fő felett 15 %-os kedvezmény
  • kísérőjegy

Fizetőeszközként a készpénzen kívül elfogadják a bankkártyát, a SZÉP-kártyát, valamint az Ajándék Erzsébet-utalványt is.

Éjszakai fürdőzés minden szombaton a Bogácsi Gyógy-és Strandfürdőben

 

Kezelési díjak

a díjak forintban értendők,
és tartalmazzák az áfá-t!
időtartam kezelési díj szezonon kívül/
díj közgyógyellátásban
kezelési díj szezonban (06. 01–08. 31. / díj közgyógyellátásban
GYÓGYKEZELÉSEK
Gyógymasszázs 15 perc 1900 2000
Gyógymasszázs 35 perc 3800 4000
Gyógymasszázs 55 perc 5800 6000
Víz alatti vízsugármasszázs 15 perc 2500 3000
Iszappakolás 20 perc 3000 3500
Víz alatti csoportos gyógytorna 25 perc 1200 1200
Elektromos kezelések (ultrahang, interferencia, diadinamic, iontophoresisek, tens, selectiv ingeráram, Kowarschik galván) 12 perc 600  600
OEP ÁLTAL TÁMOGATOTT SZOLGÁLTATÁSOK
Orvosi gyógymasszázs 600 / 180 700 / 180
Víz alatti vízsugármasszázs 500 / 180 600 / 180
Iszappakolás 500 / 150 600 / 150
Víz alatti csoportos gyógytorna 400 / 180 500 / 180
Medencefürdő 500 / 130 600 / 130
MASSZÁZSOK (A RÉSZLETES LEÍRÁSOKAT ITT OLVASHATJA »)
Nyak-, váll-, hátmasszázs 15 perc 1900 2000
Svéd masszázs 35 perc 3800 4000
Svéd masszázs 55 perc 5800 6000
Teljes test gyógymasszázs 55 perc 5800 6000
Csokoládé gyógymasszázs 55 perc 6500 6500
Tetőtő talpig gyógymasszázs 70 perc 7600 8000
Aromaterápiás talpmasszázs (körömvirág krémmel vagy mandulaolajjal) 35 perc 3800 4000
Aromaterápiás talpmasszázs (körömvirág krémmel vagy mandulaolajjal) 55 perc 5800 6000
Aromaolajos gyógymasszázs választható olajjal 55 perc 6500 6500
Scen Tao lávaköves masszázs 55 perc 7600 7600
Scen Tao lávaköves masszázs 85 perc 11 900 11 900
Alakformáló, cellulit elleni gyógymasszázs és tekercselés 35 perc 4300 4300
Relaxáló arc- és dekoltázsmasszázs 35 perc 4300 4300
Gépi nadrágos nyirokmasszázs 55 perc 3800 3800
(masszázsoknál 10 alkalomra szóló bérlet vásárlása esetén 15% kedvezményt adunk!)
TESTKEZELÉSEK (A RÉSZLETES LEÍRÁSOKAT ITT OLVASHATJA »)
Aromás tengeri sós kezelés 15 perc 4600 4600
Sanovera Compress testtekercselés 30 perc 5900 5900
Algás salaktalanító pakolás 60 perc 6900 6900
Csokoládés gél maszk 45 perc 4000 4000
Salaktalanító Holt-tengeri iszappakolás fáslival (jelnleg nem elérhető!) 90 perc 9000 9000
Salaktalanító iszapkezelés (egész testre, ecsettel) 30 perc 5900 5900
EGÉSZSÉGŐRZŐ CSOMAGAJÁNLATOK
SPA egészségnap

  • aromaolajos, tengeri sós  ledörzsölés, teljes test
  • algás pakolás egész testre
  • aromaolajos talpmasszázs
  • meleg aromaolajos, lávaköves masszázs
185 perc 27 400  27 400
Intenzív méregtelenítő nap

  • aromaolajos, tengeri sós  ledörzsölés, teljes test
  • fekvő napfényszauna
  • teljes test gyógymasszázs
  • salaktalanító pakolás fáslival
kb. 180 perc 21 400 21 400
Csokoládénap

  • aromaolajos, tengeri sós  ledörzsölés, teljes test
  • csokoládékrémes gyógymasszázs
  • csoki aromaolajos talpmasszázs
kb. 125 perc 15 100  15 100
Bio-Green szolárium 6 perc 600 600
Fekvő egyszemélyes napfényszauna 30 perc 1800 1800

Bogácsi programok 2018

Elérhetőség:

H-3412 Bogács, Dózsa György u. 16
iroda@bogacsitermalfurdo.hu, szallas@bogacsitermalfurdo.hu
(49) 534 410
www.bogacsitermalfurdo.hu

Fotók: bogacsitermalfurdo.hu