Balatonboglári Platán Strand

Balatonboglár Platán Strand

Balatonboglár Platán Strand 2019-ben is a Balaton legjobb szabad strandja volt, és nevezetes arról is, hogy a Balaton-átúszás célállomása. A Balaton legjobban felszerelt, és egyben a legnagyobb szabadstrandjainak egyike. A strand ékessége a két soros platánfa sor, és a területén lévő Balatoni Játszótér és a Buborék Élményfürdő a kicsik és nagyok kedvence.

Balatonboglár a Balaton Déli-partjának egyik legjelentősebb települése, és város a Gömbkilátója pedig legszebb naplementét kínálja. Balatonlelle és Fonyód határolja, a tó északi szomszédja pedig Révfülöp. Rendszeres hajójárat révén a Balaton valamennyi települése megközelíthető. A városban összesen 6 strand található, emellett üzemel egy uszoda, egy élményfürdő és egy wellness központ is.

A Balatonboglár Platán Strand évek óta a Kék Hullám ötcsillagos minősítés birtokosa, 600 méter hosszan terül el, igen kedvelt játszóterei, sportpályái miatt. Ezenkívül a strandot övező sétány mentén árnyas ligetes felületek, játszóterek és sportpályák vannak kialakítva. A víz sekély, könnyen felmelegszik, a talaja pedig bársonyosan simogató homok.

A Platán Strand az ingyenesség miatt, továbbá a Balatoni Játszótere és a Buborék Élményfürdő miatt is kedvelt úti célpontja a kisgyerekes családoknak.

A sétány egy részén lidós jellgű homokos part, és a strand nyugati részén az új játszótér kerül kialakításra.

Balatonboglár Platán Strand
Fotó:balatonikaland.hu/platan-strand

Balatoni Játszótér

A 2-10 éves korú gyermekek számára számos, biztonságos elemmel kialakított játszótér ingyenes, és élménydús programot biztosít.

Buborék Élményfürdő

Szintén a strand területén található, naponta, felnőttek és gyermekek számára önfeledt csúszdázást kínál. A nyári szezonban 10:00-17:00 óráig tart nyitva.

A belépés 2 éves korig ingyenes, és 1 gyermekkel 1 kísérő a csúszdához ingyenesen bemehet (szolgáltatás használat nélkül).

Csúszda jegyárak:

3 csúszás

  • felnőtt: 590.-     gyermek: 490.-

10 csúszás

  • felnőtt: 1.890.-     gyermek: 1.490.-

Strand belépő jegyárak:

  • 10:00-13:00 :  felnőtt: 1.990.-    gyermek: 1.490.-
  • 13:00-19:00 :  felnőtt: 3.490.-    gyermek: 2.590.-

A strandbelépő jegyárak tartalmazzák a strandon lévő eszközök , és csúszdák korlátlan használatát.

Balatonboglári Platán Strand csúszda
Fotó: aqua-parks.com

A Platán strand létesítményei és szolgáltatásai

Szolgáltatások:

napozóágy, napernyő, kabin és értékmegőrző bérelhető, ingyenes parkolás, öltözők, vízibicikli kölcsönző, strandcikk árusítás.

Sportlétesítmények:

futballpálya, röplabda-pálya, tollaslabda, pingpong, lábtenisz, vízilabda-pálya

Elérhetőség

8630 Balatonboglár, Szentmihályi u. 1.

Kapcsolat

E-mail (üzemeltető): balatonboglar@somogy.hu

web: http://balatonikaland.hu/platan-strand/

Telefonszám:+36 8/550-333, 350-469

Címlapkép: balatonboglar.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.