abádszalóki strand

Új strandfejlesztési program az európai színvonalú magyar strandokért

Strand 5 elnevezéssel újabb strandfejlesztési program indul Magyarországon. A hárommilliárd forint keretösszegű pályázati forrásból élővizes és élővíz melletti, szabad- vagy fizetős strandok megújítását támogatják.

Strand 5 elnevezéssel újabb strandfejlesztési program indul Magyarországon – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Nyíregyházán.

Guller Zoltán a megyei turisztikai szereplők számára szervezett fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a hárommilliárd forint keretösszegű pályázati forrásból élővizes és élővíz melletti, szabad- vagy fizetős strandok megújítását támogatják. A program célja az, hogy 2030-ig minden magyarországi strand európai színvonalúvá válhasson – fogalmazott az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy kedvező helyzet esetén az idén elérheti a 30 milliót a vendégéjszakák száma Magyarországon. Emlékeztetett, 2019-ben 41,5 millió, tavaly a járvány ellenére 22 millió vendégéjszakát realizált a hazai turizmus, az idei pozitív várakozásokra építve jövőre újra elérhető lesz a 2019-es adat is.

Kifejtette, az MTÜ a válság alatt újraalkotta turisztikai stratégiáját, ennek keretében például egységes szálláshelyminősítést vezetnek be, a vendéglátóhelyek és egyéb attrakciók adatszolgáltatóként történő csatlakozásával pedig kiépül a statisztikán alapuló ágazatirányítási rendszer. Utóbbiról szólva elmondta, 39 ezer szálláshely szolgáltat információkat és adatokat a turisztikai ügynökségnek, erre alapozva célzott marketinget és ajánlatokat adhatnak különböző online felületeken keresztül az adott térség vagy látványosság iránt érdeklődő potenciális látogatóknak. Hozzátette, ezek az „adatalapú döntések” a fejlesztések területén is meghatározóak lesznek az MTÜ stratégiájában.

A Kisfaludy-programban 378 projekt részesült közel 30 milliárd forint értékű támogatásban, mintegy 1300 szálloda újult meg és 200 új létesült, emellett közel egymilliárd forintból valósult meg 293 magánszálláshely fejlesztése – sorolta Guller Zoltán.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere beszámolt arról, hogy a belvárosi látogatószám növelése érdekében a nyírségi nagyvárosban komoly fejlesztések történtek a kulturális turizmus területén: átadták a Kállay-kúriát, kialakították a város kulturális negyedét, illetve indul a Jósa András Múzeum fejlesztése. Felépült két négycsillagos hotel Sóstógyógyfürdőn, a járvány alatt folyamatos volt az állatpark fejlesztése, ennek alapján remélhetőleg visszakerül a város turizmusa a 2019-es szintre – tette hozzá a városvezető.

A sajtótájékoztatón szót kaptak a megye kormánypárti országgyűlési képviselői is: Vinnai Győző arról beszélt, a korábban felújított tiszadobi kastély területén újabb, mintegy kétmilliárdos beruházás kezdődik el, amely a régi gyermekváros rehabilitációját érinti, emellett folytatják a tiszai strandok megújítását, Tiszavasváriban pedig gyógyszálló épülhet 2,5 milliárd forint értékben.

Tilki Attila a Felső-Tisza természeti értékeit kiemelve azt mondta, a térség alkalmas lehet arra, hogy az egyébként Nyíregyházára érkező turisták vízi- vagy kerékpártúrán vehessenek részt, felfedezzék az itt lévő felújított középkori templomok szépségeit, vagy a falusi turizmus értékeit. Simon Miklós Nyírbátor környékének turisztikai lehetőségeiről beszélt, megemlítve a rendezvény- és a vallási turizmus erősségét.

A sport területén is ott vagyunk az újraindítás élén, ebben számítunk a hazai és külföldi turisztikára – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az eseményen. Seszták Miklós kormánybiztos szavai szerint a megyében olyan turisztikai attrakciók kellenek, amelyek egymást segítve járulhatnak hozzá a turisták számának növekedéséhez.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / Abádszalóki strand – gyereatiszatora.blog

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.