Balatongyöröki strand homokvár

Újabb hárommilliárd szabadvízi strandfejlesztésekre

Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabad vízi strandfejlesztéseknek, melynek eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, tájékoztató táblákat helyeznek el, egységesítik a strandok arculatát, stégeket, lépcsőket újítanak fel.

Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabad vízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg – közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A standfejlesztések negyedik ütemének kezdete alkalmából rendezett zánkai sajtótájékoztatón Guller Zoltán elmondta, hogy a fejlesztés eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, tájékoztató táblákat helyeznek el, egységesítik a strandok arculatát, stégeket, lépcsőket újítanak fel.

A negyedik ütemre vonatkozó pályázati felhívás pénteken jelent meg.

A fejlesztés most következő negyedik ütemében hárommilliárd forintot fordítanak a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Duna mentén, a Tiszánál és a Velencei-tónál lévő szabad vízi strandok fejlesztésére – közölte Guller Zoltán.

Felidézte: 2018-ban 40 település 55 strandja kapott 2 milliárd forint támogatást.

A második ütemben 43 szabadstrand fejlesztésére 4,4 milliárd forintot fordítottak, az idei harmadik ütemben 90 strand kapott összesen 3 milliárd forint támogatást a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

Guller Zoltán örvendetesnek nevezte, hogy idén júliusban, meghaladva a tavalyi számot, 1,2 millió magyar nyaralt Magyarországon.

MTI

A nyitókép illusztráció: Balatongyöröki strand homokvár

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.