balatonfüred balaton

Több mint másfél milliárdos turisztikai fejlesztés Balatonfüreden

Több mint másfél milliárd forintból valósultak meg turisztikai fejlesztések Balatonfüreden, melyek projektzáróját szerdán tartották a tóparti városban.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere emlékeztetett rá, hogy a Zákonyi utcában levő korábbi felszíni parkoló helyén a 2019-es vizes világbajnokságra készült el egy mélygarázs csaknem 200 férőhellyel. A 1,5 milliárd forintos fejlesztéscsomag jelentős része ezen, a mélygarázs feletti területen készült el – mondta.
Hangsúlyozta: a város célja gyógyhelyként is pozícionálni Balatonfüredet, hiszen ennek révén tudtak részt venni az 1,526 milliárd forintos programban.

A fejlesztés egyik részeként a Zákonyi utcában négy épületet, és azokban kiállítótereket, üzleteket, vendéglátóhelyeket, valamint turisztikai infópontot alakítottak ki, az épületek körüli pihenőparkban látványos szökőkúttal.

Szintén a projekt része az a szezonális, téli, 900 négyzetméteres műjégpálya, melyet már két éve birtokba vehetett a közönség. A pandémia miatt idén nem tudott kinyitni a jégpálya, de az első szezonban csaknem 17 ezer látogatója volt – mondta el Bóka István.

A projekt másik fő eleme a Horváth Mihály utcában a Balaton Szabadidő és Konferenciaközpont területén lévő szabadtéri színpad megújítása volt. Itt lefedték a hatszáz férőhelyes akadálymentes nézőteret, hogy az időjárástól függetlenül megtarthatók legyenek az előadások, a padokat pedig kényelmes sor- és ülőhelyszámozással ellátott székekre cserélték. Korszerűsítették a fellépők öltözőit és egy kelléktárolót is kialakítottak.

A 63 százalékos támogatási intenzitású programhoz Balatonfüred 983 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást nyert el, melyhez a városi önkormányzat mintegy 600 ezer forint önerőt biztosított. A megvalósítás a Magyar Turisztikai Ügynökséggel konzorciumban történt 2018 áprilisa és az idei nyár között.

balatonfüred sétány balaton
MTI/Illyés Tibor

Kontrát Károly, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: Balatonfüred nem csak fürdőváros, hanem a turisztika szinte minden területén vonzó célpont az ide érkező vendégeknek. Rámutatott: a pandémia harmadik hulláma utáni újranyitásban a Balatonnak kulcsszerepe van.

MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.