Győr Rába Quelle Gyógyfürdő gyógyászat

Teljesen átalakul a támogatott gyógykezelések rendszere a fürdőkben

A Gellért fürdőben megszűnnek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott gyógykezelések – közölte a fürdő üzemeltetője, a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. A kormány a nemzetközi jelentőségű gyógyhelyeken szét akarja választani a piaci alapon finanszírozható és a közfinanszírozott szolgáltatások rendszerét.

A Magyar Fürdőszövetség elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a gyógyvizes medencekúra NEAK által finanszírozott térítési díja 274 forint, a súlyfürdő ára 500–1200 forint között van, holott piaci alapon az utóbbiért 4300 forintot kell fizetniük a vendégeknek. Boros László Attila erről a lapnak annak kapcsán beszélt, hogy a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. jelezte: a Gellértben megszűnnek a NEAK által támogatott gyógykezelések.

Magyarországon egyébként összesen tízféle kezelést támogat az egészségbiztosító minden 18. évét betöltött magyar állampolgár részére évente kétszer 15 alkalommal. A Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint sem a térítési díjak, sem a költségvetési keret nem emelkedett 2012 óta, azonnali, legalább 50 százalékos emelésre lenne szükség.

A NEAK által finanszírozott gyógykezelések költségvetési forrása nyolc éve változatlan, ezekre a kezelésekre évente 4,2 milliárd forint jut. A kezelések ára úgy alakul, hogy a NEAK-támogatás mellett a kúrán részt vevők bizonyos önrészt fizetnek, amit nem lehet az egekig emelni. Boros László Attila hozzátette: a NEAK-finanszírozott gyógykezelésekre az a jellemző, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer részei, a turisztikai hatásuk minimális.

Folyamatosan vizsgálja a kormányzat a betegellátás minőségét és a hozzáférést, illetve a gyógyfürdő-szolgáltatások finanszírozási formáit – mondta a Világgazdaság megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Közölték, hogy az egészségipari stratégia keretében a kormány arra kérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy októbert 15-ig dolgozza ki a nemzetközi jelentőségű gyógyhelyeken a piaci alapon finanszírozható és a közfinanszírozott szolgáltatások szétválasztását és minősítési rendszerét.

Szerző: Az Én Pénzem/Világgazdaság

Címlapkép: Győr Rába Quelle Gyógyfürdő

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.