Székesfehérvári Árpád Fürdő

Az 1905-ben épült szecessziós stílusú, kagylódíszítésű, kupolás műemlékfürdőt gondos rekonstrukciót követően 2010 tavaszán adták át a nagyközönségnek. Kényeztetés a testnek és léleknek a fürdő hangulata, exkluzív környezete, és gazdag wellness kínálata.

Székesfehérvári Árpád Fürdő

Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesített szecessziós épületet – mely évtizedekig tisztasági fürdőként funkcionált – 1905-ben adtak át Székesfehérvár közönségének. A 1920-as éves elején folytatott korszerűsítés során az Árpád Szállóval bővítették az épületegyüttest. A fürdő gőzellátását 1946-tól távhőszolgáltatással biztosították a székesfehérvári erőműből. A szecessziós stílusú, kupolás műemléképületben a 2010-es felújítás során eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szerelték fel a fürdőt. A felújítást műemlékvédők felügyelete mellett végezték, mindazt helyreállítottak, ami a fürdő két évtizedes zárva tartása alatt nem ment tönkre. A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, a mozaikkal kirakott ülőmedence, az ülő pezsgőfürdő és a központi fürdőmedence 36-38 fokos vízében üldögélve oldhatjuk a hétköznapok stresszét. Az Árpád-fürdő különlegessége a mozaikcsempés tepidárium is. A műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, a gőzkabin, és az élményzuhany kapott helyet.

Székesfehérvári török Fürdő

Medencék

Törökfürdő
A fürdőpalota szívében elhelyezkedő törökfürdő ma már mozaikkal kirakott ülőmedenceként funkcionál. Kellemes, 33-37 C-os vizéből gyönyörű panorámaként tárul a vendégek elé a helyreállított, korabeli szépségében ragyogó kupola.
Hőfok: 33-37 C
Vízmélység: 0,8 m

Piskóta medence
Az új épületrészben elhelyezkedő piskóta formájú medence a fürdő élménymedencéjeként funkcionál. Hát-és derékmasszírozók, buzgárok frissítik a vendégek szervezetét.
Hőmérséklet: 33-36 C
Mélység: 0,9 m

Arab és Török pezsgőfürdő
A törökfürdő bejáratának két oldalán található két kis beépített hidromasszázs kád -a Török és Arab pezsgőfürdő- a Törökfürdő élményrészlegeként üzemel.
Hőmérséklet: 33-37 C
Mélység: 0,8 m

Patkó medence
Az íves formájú medence a Törökfürdő mellett helyezkedik el. A faragott oroszlánfejekkel díszített falak között a mozaikcsempével kirakott medence valódi műtárgya a fürdőnek.
Hőmérséklet: 33-36 C
Mélység: 0,9 m

Csobbanó/merülőmedencék
Az újonnan épült Szaunavilágban egy kültéri és egy beltéri merülőmedence szolgálja a szaunázás utáni hideg felfrissülést.
Hőmérséklet: 12-14 C
Mélység: 1 m

Székesfehérvári termálfürdő

Wellness

infraszauna
finn szauna
gőzkabin
tepidárium

Tepidárium

A szó jelentése langyos melegedő. A mozaik csempével kirakott, 30-35 fokos padozaton elfeküdve izzadás nélkül melegszenek fel a hidegebb testrészek, ezáltal javul a vérkeringés. Ezt a helyet azok is élvezhetik, akik különféle betegségek miatt nem használhatják a gőz, illetve a szaunák jótékony hatását. A kellemes melegben oldódik a stressz, megnyugszunk, sőt közben az immunrendszer is erősödik. Ez az általános regeneráló helyiség jó hatással van a szívre, erősíti a szívizmokat, de nem terheli meg a szervezetet. A tepidáriumban a test annyi meleget ad le, amennyit felvesz, így gyengéden méregteleníti a szervezetet. Megelőzésre éppúgy alkalmas, mint gyógyításra, hatása leginkább a jótékony lázhoz hasonlatos. Hogy át tudjunk szellemülni, ki tudjunk teljesen kapcsolni, érdemes akár fél órát szánni rá, felső határát pedig mindenki tetszés szerint határozhatja meg. Baráti, üzleti csevej helyszínéül is választhatjuk.

Nyitvatartás

Az aktuális nyitvatartási renddel kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

Székesfehérvári Fürdő

Árak

A legfrissebb belépőjegy árakkal kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

A belépőjegyek tartalmazzák az élménymedencék, szaunák, gőzkabin, sószoba, tepidárium, zárt öltözőkabin használatát és a szaunaprogramokon való részvételt!6 év alatt a belépés díjtalan!

Családosoknak (2 felnőtt + min. 1 gyermek) 10% kedvezmény a belépőjegyekből!

Székesfehérvári gyógyfürdő

Kapcsolat

Árpád Fürdő
8000 Székesfehérvár, Kossuth L. u. 12.
Telefon: 22/814-400
E-mail: info@fehervar-arpadfurdo.hu
Web: www.fehervar-arpadfurdo.hu
Facebook: https://www.facebook.com/arpadfurdo/