Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő

A Duna partján fekszik Budapest egyetlen jódos-brómos vizű gyógyfürdője. A Gellért fürdő gyógyvízéhez hasonló vize nőgyógyászati megbetegedések esetén is ajánlott, valamint a fürdő 43-44 fokos, minősített gyógyvize mozgásszervi panaszokra jó. A fürdőt veszteséges működése miatt több éve bezárták, de a 2018-ban kezdődött felújítási munkák eredményeként megnyitották a fürdő fedett egységét 4 medencével, 3 szaunával és egy gőzkamrával. 2019-ben  7 új medencével, gyógyászati részleggel és 1000 fős öltözővel bővült az intézmény. A fürdő különlegessége gyógyvize mellett a török stílusú kupolás épülete és a benne található nyolc szögletű oktogon medence.

Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő

Pesterzsébet Duna-parti részén már a XX. század első évtizedeiben strand volt. A Soroksári-Duna bal partján 1932-ben fúrtak kutat, melynek során Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. A létesítmény két saját, fúrt kúttal rendelkezett, az egyikből 43 fokos termálvíz, a másikból 15 fokos ásványvíz tört föl. Utóbbit fogyasztás céljából palackozva árusították is, a fürdőzéshez pedig két, Truman mozdonyról származó kazán segítségével melegítették fel. A pesterzsébeti fürdőben működött egyes információk szerint Európa első hullámmedencéje, amit vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó adriai jachtjának első géptisztje tervezett és készített. A török jellegű fürdőt 1936-ban építették, 1945 után került a Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe.

A fürdő a háború után az államosítás áldozata lett, s bár tovább működött, állapota a rendszerváltás idejére meglehetősen leromlott. Több felújításon is átesett, legutóbb a 2000-es évek elején, de működtetése rendkívül veszteséges volt, így strandját 2001-ben, fedett fürdőjét pedig 2005-ben bezárták. Az épület azóta üresen állt, a talajban lévő értékes víz pedig a Dunába ömlött. Felújítása és bővítése 2018-ban kezdődött, ez év végén már a próbaüzeme is megindult, a tervek szerint 2019 nyarán már vendégeket is fogad majd. A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a kétmilliárdos projekt keretében egy tizennégy medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt tervez a helyszínre.

Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő

Gyógyjavallat

A gyógyvíz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

Termálkút

Nátriumot is tartalmazó, kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos hévíz, melynek jelentős a só, a jód és a brómtartalma is.

Medencék

A fürdőben 2018. decemberben 17-től próbaüzemben jelenleg 4 medence működik: két termálvizes medence, egy jódos-sós medence és egy wellness medence. A szaunavilágban egy finn szauna, egy kombinált, sós infraszauna és egy gőzkamra várja a vendégeket. A fürdő 7 további medencével bővül, többek között egy 25 méteres úszómedencével, egy hullámmedencével, egy élménymedencével, egy gyermekmedencével, Kneipp- és merülőmedencékkel.

Beltéri medencék Hőfok Mélység Vízfelszín
Oktogon gyógymedence 36 oC 1 m 24,5 m2
Gyógymedence 38-40 oC 1 m 14,4 m2
Sós-jódos gyógymedence 36-38 oC 1 m 4 m2
Súlyfürdő medence 34-35 oC 1,5-2 m 9 m2
Gyógyvizes merülőmedence 40-42 oC 1,16 m 6,4 m2
Hidegvizes merülőmedence 10-14 oC 1,19 m 6,4 m2
Hidegvizes Kneipp-medence 10-14 oC 0,3 m 1,6 m2
Melegvizes Kneipp-medence 40-42 oC 0,3 m 1,6 m2
Kültéri-beltéri élménymedence 32-34 oC 1,1-1,9 m 353 m2
Gyermekmedence 30-32 oC 0,2-0,5 m 40 m2
Kültéri medencék
Téli-nyári ülőmedence 36-38 oC 1,1 m 100 m2
Úszómedence 26-28 oC 2 m 400 m2
Gyermekmedence 30-32 oC 0-0,5 m 109 m2
Hullámmedence 26 oC 0-2 m 504 m2

Gyógyászati szolgáltatások

Gyógyászati kezelés is elérhető a létesítményben, azaz az orvos által kiírt súlyfürdőt, tangentor masszázst, valamint gyógyiszap- és szénsavkezelést itt is igénybe lehet venni, függetlenül a lakcímtől.

Fürdőszolgáltatások

  • Termál medencék
  • Wellness részleg
  • Hullámmedence
  • Úszómedence

Egyéb szolgáltatások

  • Masszázsok
  • Gyógyszolgáltatások
  • Vendéglátóipari egységek
  • Napágyak
  • Ruhatár
  • Értékmegőrző

Pesterzsébeti StrandfürdőNyitvatartás

Minden nap 09.00 – 19.00-ig

Árak

A legfrissebb belépőjegy árakkal kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

A belépő napi egyszeri belépésre jogosít. Kedvezményes jegy vásárlása esetén a jogosultság igazolása kötelező, ennek hiányában kedvezményt nem biztosítanak. A nyugdíjas belépő kizárólag a nyugdíjas igazolvány, a diákbelépő kizárólag diákigazolvány bemutatása ellenében vehető igénybe.)Pesterzsébeti Gyógyfürdő

Kapcsolat

Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő
1203 Budapest, Vízisport u. 2.
web: www.pesterzsebetifurdo.hu
e-mail: pesterzsebet@spabudapest.hu
Telefon: (1) 250-0213Fotók: a beruházás látványtervei