harkányi fürdő élménymedence építés

Látványos szakaszban az új élményfürdő építése Harkányban

A fejlesztés részeként k​ét – egy szabadtéri és egy fedett – medencét alakítanak ki, emellett több wellness- és élményelem, két beltéri csúszda, sodrófolyosó, mászófal, családi csúszda, pezsgőfürdő, nyakzuhanyok, hidromasszázsfülke, ugráló hely is szerepel a terveken.​​

Jó ütemben halad a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztésének újabb üteme, a 3-as medencecsarnok rekonstrukciója. A speciális tartóelemek beemelésével a beruházás látványos szakaszba ért, már az épület tetőszerkezetének fedését kezdik – írja a bama.hu.

A Harkányi Gyógyfürdőben ősztől zajlanak a 3-as medencecsarnok állami támogatásból finanszírozott ­re­­kon­st­rukciós munkálatai, melynek során a téli élményfürdőzést szeretnék lehetővé tenni.

Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere korábban úgy fogalmazott, a fürdő történetében történelmi jelentőségű fejlesztések előtt állnak. A Harkányi Gyógyfürdő mai struktúrája ugyanis 1967–1972 között épült, azóta felújítás igen, de jelentős építkezés nem történt. A következő években viszont ennél is nagyobb beruházások várhatóak, köszönhetően a kormány 2018. végén megszavazott újabb 3,820 milliárd forint támogatásának, melyet a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztésére használhat fel a város. Ebből az összegből több mint 3,3 milliárd forintot fordíthatnak infrastrukturális beruházásra, ebből épül most a hármas medencecsarnok, illetve várhatóan ez év végén kezdik meg annak a kültéri gyermekvilágnak a megépítését is, mely az öt medencével, és összesen mintegy 550 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkezik majd és kapocs lesz az élményfürdő és a csúszdapark között.

A fennmaradó 454 millió forintot további beruházások előkészítésére fordíthat a város. Ennek részeként egy új gyógyászati szárny, egy hullámmedence, új főbejárat, mediterrán medence, valamint új kabin- és pavilonsor kiviteli tervei, valamint többek között egy 50 méteres fedett sportuszoda megvalósíthatósági tanulmánya készül.

Forrás és fotó: bama.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.